Sáromberke 1319-1994

Első okleveles említésének 675. évfordulóját ünnepli egy Maros menti magyar község, Sáromberke népe. A kívülálló számára nem egy rendkívüli eseményről van szó. Hiszen általánosan ismert, hogy honfoglaló magyar eleink közel 1100 esztendővel ennek előtte, Erdély megszállásakor, éppen a Szamos és a Maros folyók határolta Mezőséget és annak peremvidékét vették birtokukba, s ezért az itt keletkezett és magyarlakta falvak nagyobb része a honfoglalásig vagy a honfoglalást követő első századokig vezetheti vissza múltját. Rendkívülinek tetszik viszont az a mód, ahogyan Sáromberke és népe, az itt élő értelmiségiek fölkészültek erre az eseményre és felkarolták ezt az alkalmat. Miként ez a kis könyv bizonyítja, szerzői ráéreztek arra, hogy az erdélyi magyarság és az egyetemes magyarság mint olyan nincs, pontosabban csak annyiban létezik, amennyiben a népünket alkotó kis közösségek a hétköznapok gondjaiban, bajaiban, örömeiben és bánataiban öntudatosan élik meg és vállalják magyarságukat. Megmaradásunk záloga a falvakban vagy az azokénál is kisebb népcsoportokban élők magyarságának fönntartása. Az ünnepségre készülve, e könyv szerzői éltek azzal az évforduló nyújtotta lehetőséggel, hogy múltba tekintő tükröt tartva az itt élők eleibe, mutassák be elődeik életét, rengeteg nyomorúságát, de emberségét is azon célból, hogy felismertessék: mai életük nem más, mint egy közösség évszázados életének rövid kis fejezete. És figyelmeztessék az itt élőket múlandóságukra, de egyszersmint a hömpölygő idő, a múltat-jelent egybefogó folyamatos élet láncszemeként, halhatatlanságukra is. Mint ahogy elődeik halhatatlanságának bizonysága a 675. esztendejét ünneplő falu életének folyamatossága. Történészek, a faluban élő értelmiségiek munkája ez a kis kiadvány. Falutörténet és vallomás az elfakult írások, egy rég letűnt világ emlékei alapján, valamint az itt élő emlékezni tudó és emlékezni akaró emberek soraival. Tudós szenvtelenség, sokszor rideg és talán élettelennek látszó tények szembesülnek e könyv lapjain a közelmúltat meg- és átélt emlékezők soraival. A különböző vérmérsékletű, gondolkodású, felkészültségű szerzők munkáját összeköti a szülőfalu vagy a választott lakhely és népe iránti szeretet, gondoskodás és a jövője felett érzett aggodalom, írásaikon ezért süt át minduntalan a szenvedélyes hangvétel, a vallomásszerű meghitt hangulat. Mernek és tudnak őszinték lenni, különösen amikor a közeli, a megélt múlt eseményeit idézik. Nagy szükség van itt mifelénk a múlt felidézésére, az emlékezésre. Mert nemzedékek nőttek fel tájainkon, melyeknek tagjai számára a tankönyvekből, a tanórákon hallottak nyomán csak a szenvedő vagy lázadó falu képe rajzolódott, rajzolódhatott ki. Miként a falu lakói és a földesúr viszonya is csak az elnyomott és a kizsákmányoló viszonyában jelentkezett, jelentkezhetett. Ebben az összefüggésben lett a templom és az egyház, a gyülekezet és az egyházközség a nép ellensége, a tudatlanság, a sötétség terjesztője, minden nemes törekvés, megújulás ellenzője. Miközben népünk egész történelme mindezeknek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Mert falvaink népe, miközben valóban gyakran mostoha, nehéz feltételek közepette termelte meg a mindennapi kenyérre valót, miközben gyakran alázták meg a hatalmasok, miközben lázadozva kísérelt megjobbítani sorsán, ha kellett, fölemelt fővel hozta meg áldozatát a közösség jövőjéért, teremtett sajátos népi kultúrát, őrködött a közösség által elfogadott és kötelezőnek tartott erkölcsi értékek fölött, élte - az éltét egy nagyobb közösség éltéhez kapcsoló - hitéletét. Éppen így fel kell fedeznünk a kizsákmányoló, a népet kiszipolyozó földesúr torzképe mellett a népe iránt felelősséget érző, a reá bízottak javáért munkálkodó, a gazdagságát, tekintélyét, tudását, közéleti jártasságát a népe jövőjének szolgálatába állító patrónusok, a falu népét pártfogoló földesurak alakját is. Sáromberke és a falu földesurainak, a Telekieknek a kapcsolata példázza azt, hogy a föld urai általában nem a falu népe munkáján gazdagodó, élősködő kényurak voltak (ahogyan azt sajnos sikerrel és maradandóan véste népünk tudatába az elmúlt évek diktátorainak butasága), hanem - miként az egykor itt élt Telekiek egymást követő nemzedékei bebizonyították - túl azon, hogy munkát, megélhetést biztosítottak az itt élőknek, gondoskodtak is róluk, munkálkodtak felemelésükért (ha a tudatlanság, az értetlenség megkívánta azt, akár erőszakkal is), iskolát, templomot építettek, vagyonukat nemegyszer állítva az egész erdélyi és egyetemes magyarság szolgálatába.

Mutass kevesebbet