Sasok és angyalok

Az önvád súlya alatt Max megpróbálja rekonstruálni kedvese életútját, de a növekvő kokain-adagok végképp összemossák benne a valóságos és a paranoia-szülte világot. Max önromboló menekülési kísérlete a maffia hálójából, a politikai cselszövés és a pénz labirintusából eleve kudarcra van ítélve. Hónom alá szorítom a három hangyanőt, megkeresem a konyhakést, amellyel Clara haját vágtam le, és kimegyek az udvarra. Sötét van, mintha leszállt volna az éj, már ilyen késő volna?, teljesen elveszítettem az időérzékemet. Forgatom a képeket, megtalálom a galéria pecsétjét, a művész szignóját, csak a számot nem. Lepereg az eső az olajfestékről, izzadnak és sírnak a hangyanők. Letérdelek a vízbe. Először a körmömmel, aztán a késsel kaparom a festéket, a kés hegye pirosra meg kékre színeződik, aztán megcsúszik a kezemben, és beleszalad a vászonba. Az egyik hangyanő állába szúrtam. Dühödten csapok a vízbe, magasra spriccel. Jessie most kiabálna, ököllel ütné a mellemet, a karomat, és néhány éjszakát álmatlanul töltene. Elszakítom a vásznat, most már mindegy, mindhárom képet késsel kivágom a keretéből, aztán keskeny csíkokra szabdalom őket. A csíkok úszkálnak a vízen, különlegesen szépek és színesek, végül teleszívják magukat, és elsüllyednek. Semmi. Elüldögélni itt, a bokáig érő vízben, egy óriási, egzotikus virág színpompás sziromcafatjai közt, Jessie utolsó emlékművének romjai közt. Csak üldögélni itt.

Mutass kevesebbet