Saturnus fia

Mi ​nem lehet egy Dürer-könyv – ha szépirodalmi jellegű – a XX. század vége felé? Az író, Szentkuthy szerint: „1. Nem lehet a 30-as évek táján divatba jött "regényes életrajz”, afféle biographie romancée, nem lehet pedig azért, mert ez a fajtalan műfaj, melyre az irodalomtörténet méltán hengerítette rá a sírkövet, az ónaturalista, ópolgári szabványregény elavult szellemében és elavult eszközeivel dolgozott… 2. Semmiféle körülmények között sem lehet a mai történelmi rgény az elmúlt kor – jelen esetben Dürer korának – úgynevezett „korhű” rekonstrukciója, értve ezen korabeli műfajok filológiailag pedáns feltámasztását (ami föltámasztás helyett úgyis csak az exhumálás tragikomikus fokozatáig jutna el); meddő dolog a kor külsőségeinek imitációja, epigonkodó, dekoratív újragyártása, mint a régiségkereskedők ragyogó gótikus vagy barokk bútorai… 3. Semmiféle körülmények között sem eshetünk az ellenkező végletbe, vagyis – a modernizálás és aktualizálás mámorában – nem alkalmazhatunk úgynevezett hipermodern művészeti módszereket és trükköket, ész nélkül záporozó anakronizmusokat (arról nem is beszélve, hogy a „hipermodern módszerek” a legtöbb esetben: század eleji ásatag kísérletek újraerőltetései) –, az ilyesmi legjobb esetben is (ha van ilyen) körülbelül azt a nívót képviseli, mint az operettek és kabarék (ott helyénvaló) fogását: a görög mitológia istenei a nagyvárosok jassznyelvén beszélnek, s Vulkánusz televízióban leplezi le Vénusz hűtlenségét…" Hát akkor mi? Aki erre kíváncsi, az olvassa el a Saturnus fiát. Az írónak ez a régi és azóta is kaphatatlan könyve még azoknak a Szentkuthy-rajongóknak is meglepetést és örömet szerez, akik a Szent Orpheus-breviáriumának áhítatos olvasói és szerelmesei, és ezt a művét eddig nem ismerték. Hát még azoknak, akiknek új élmény lesz majd Szentkuthy művészete!

Mutass kevesebbet