Schaár Erzsébet

A ​szélesebb közönség számára csak az 1965-ben megrendezett székesfehérvári kiállításán lett nyilvánvaló, hogy Schaár Erzsébet rendkívül erős, önálló művészegyéniség, aki legutóbbi alkotásaival új utat nyitott a magyar szobrászatban. Szobrain állandóan két elem találkozik egymással: az élő és az élettelen, s a szembesülés során mindegyik a másikhoz válik hasonlatossá. Az antropomorf bútorok, ajtók, ablakok, falak és a kétdimenzióssá, falszerűvé váló emberek ugyanakkor egyaránt a térnek vannak alárendelve, azt jelzik. A tér pedig – mint Schaár Erzsébet művészetének leglényegesebb kategóriája – szubjektíve átélt emlék-tér, de egyúttal túl is emelkedik a személyes jelentésen, és általános érvényt kap: az ember helyzetéről vall, az egyén és a tágabb környezet viszonyát jelöli. Az előszó szerzője európai hírű költő, Pierre Emmanuel, a Francia Akadémia tagja. A műalkotásokat taglaló és az egyetemes művészeti fejlődés távlataiba illesztő tanulmányt Beke László, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának munkatársa írta. A kötet képes katalógust és mintegy félszáz mű nagyméretű reprodukcióját tartalmazza. Néhány legújabban készült művet is, amelyet az évekkel korábban megírt tanulmány még nem említ.

Mutass kevesebbet