telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Somlyó György

Seb és kés (dedikált)

Válogatott és új versek 1972-1997

Somlyó György - Seb és kés (dedikált), Budapest 1998 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Visszanézve (és visszanézni nem könnyű) úgy vélem, hogy kamaszkoromban a harmincas évek végén kezdődött költői pályám középpontját az úgynevezett „mesék" három könyve képezi. Ezek tetőzik be az előttük álló köteteket - vagy inkább hagyják fedél nélkül azoknak sokhelyütt omladozó falait. Ugyancsak „úgy vélem", hogy amennyire e költészet első része, az indulás határozott hangja után többször is elvesztette eredeti karakterét, megcsuklott, a maga ellentétéhe fordult, majd újból visszakanyarodott ahhoz, az utolsó hat kötetben sajátos egységbe rendeződött. így alkalmasnak látszott arra, hogy gondos „utószürettel talán egy hetedik egység is megteremthető legyen belőle, amely az előbbiek legjavát képviselve, talán egy sűrűbb, új és önálló tartalmat is kínál. Ezért is mellőztem e huszonöt év termésének összegyűjtéséhen a kronológiát; az egyes ciklusok sem a régebbi kötetek sorrendiét, sem az időrendet nem tartják be; csak hellyel-közzel egy-egy vers tapad egy aláírt évszámmal az időhöz. Végül, mintegy valami zenei záradékként (amely esetleg preludium is lehet), néhány, kötetben még meg nem jelent vers jelzi a sem kötetekbe, sem más rendbe nem zárható időt.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9638038861
Kiadó:Seneca Kiadó
Kiadás éve:1998
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Dabas-Jegyzet Kft.
Borítótervezők:Spolarich Miklós
Kötés típusa:fűzött kemény papír
Terjedelem:216
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Dedikált, Aláírt Könyvek

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Somlyó György

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1920 - 2006

Somlyó György (Balatonboglár, 1920. november 28. – Budapest, 2006. május 8.) magyar költő, író, esszéíró, műfordító, a párizsi Mallarmé Akadémia tagja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (1992) és a Digitális Irodalmi Akadémia (1998) alapító tagja, számtalan díj és elismerés birtokosa. Somlyó Zoltán, a Nyugat első nemzedékéhez tartozó költő fia.

Somlyó György további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Somlyó György - Mesék a mese ellen
Mesék a mese ellen

Somlyó György

Kiadás éve: 1967

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Somlyó György - Mesék a mese ellen
Mesék a mese ellen

Somlyó György

Kiadás éve: 1967

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Somlyó György - Tó fölött, ég alatt
Tó fölött, ég alatt

Somlyó György

Kiadás éve: 1962

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
50%
Füst Milán,Somlyó György - Füst Milán válogatott versei
hűségpont ikonAkár 81 hűségpont
Füst Milán válogatott versei

Füst Milán,Somlyó György

Kiadás éve: 1979

ANTIKVÁR

900 Ft-tól

Megtekintés ikon
Somlyó György - Mesék a mese ellen
Mesék a mese ellen

Somlyó György

Kiadás éve: 1967

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Somlyó György - Tó fölött, ég alatt
Tó fölött, ég alatt

Somlyó György

Kiadás éve: 1962

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
50%
Füst Milán,Somlyó György - Füst Milán válogatott versei
hűségpont ikonAkár 81 hűségpont
Füst Milán válogatott versei

Füst Milán,Somlyó György

Kiadás éve: 1979

ANTIKVÁR

900 Ft-tól

Megtekintés ikon
Somlyó György - Hármastükör
Hármastükör

Somlyó György

Kiadás éve: 1970

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat