Semmelweis

Másfél évtizede foglalkoztat Semmelweis élete, munkássága, és mindenekfelett a sorsa: a tudósnak és művének sorsa egyartán. Nem mint történeti emlék, hanem mint megoldandó feladat. Két mondatban össze lehet foglalni Semmelweis életművét, de két kötet nem volt elég annak a titokzatosságnak a feoldásához, ami az alkotót és művét körülveszi. Kevés magyar tudósról írtak annyit, mint róla, mégis egyre sűrűsödött a megoldandó problémák rengetege. Kérdőjelek tömege ágaskodik mindenfelé, s még mindig nem vagyok bizonyos abban, hogy e harmadik könyvemmel pont kerül minden kérdőjel helyébe. De talán a leglényegesebb kérdéseket sikerül véglegesen tisztázni. Semmelweis élete előbb dráma volt, aztán tragédia lett, később regénnyé alakult, majd melodrámává; legutóbb krimivé torzult. Kétségkívül érdekes, rendkívüli személyiségnek kellett lennie, ha ennyiféleképp értékelhették - nem is szólva az ellentétes előjelű értékelésekről: a lebecsülésről, az agyonhallgatásról, ami hosszú időn át osztályrészéül jutott. Zseniálisan egyszerű fölfedezése is rendkívűli hatást váltott ki kortársaiból csakúgy, mint az utókorból. Nem az a szokatlan, hogy szélsőségesen értékelik: hol égig magasztalják, hol pironkodva hallgatnak róla vagy éppen csepülik. Az a szokatlan, hogy mennyi homály leplezi már életében, aztán halálában, majd halála után is, több mint egy évszázadon át. Szándékos torzítás? Vagy csupán a véletlenek összejátszása? Minél jobban belemerül a kutató az életrajz nehézkes előbukkanó adataiba, annál inkább érzi, hogy a látszólagos véletlenek összefüggenek, sorsszerű láncolatot alkotnak, s a valóság regényesebb a romantikus átköltésnél. "A sors letéteményesévé tett azoknak az igazságoknak, melyeket e könyv tartalmaz - írta Semmelweis 1860-ban-, visszautasíthatatlan kötelességem helytállni érettük." Ez a visszautasíthatatlan kötelesség az életrajzírót is helytállásra kötelezi.

Mutass kevesebbet