
(4 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ladányi Mihály korosztályának egyik legnépszerűbb költője, amit az elmúlt másfél évtizedben megjelent tíz verseskötete igazol. Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy dallamos és jól csengő verseiben a konvenciókat bátran elvetve, hol indulatos, hol érzelmes-nosztalgikus, hol meg csúfondáros, hetyke vagy éppen játékosan groteszk hangon, de mindig közérthetően, legtöbbször a beszélt nyelv fordulatait fölhasználva fogalmazza meg legégetőbb gondjait és élményeit, akára magánéletből, akár a közéletből meríti is témáit. Költészete nem idillikus, inkább szókimondó és illúzióromboló, az anyagi javakért tülekvő törtetést, a szellemi elfásulást és betolakodást ostorozó. A magánéletben, a szerelemben sem tűri a hazugságot, a megalkuvást. EMberségre és tisztaságra vágyó igényessége, a dolgozóük ügye melletti elkötelezettsége és az önmagával szembeni kíméletlen őszintesége azonban a legindulatosabb kifakadásait is hitelesítik. Jelen válogatásunk húsz év költői terméséből készült, és hű keresztmetszetet ad Ladányi Mihály érett költészetéről; nyomon követhetjük e kötet lapjain kialakulását, fejlődését és változásait, egy izgalmas költői pálya különböző állomásait.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632702859 |
|---|---|
| Sorozatcím: | 30 év |
| Kiadó: | Magvető - Szépirodalmi könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1976 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 279 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Egy remek összefoglaló a munkásságából, érdemes.
Ladányi Mihály verseit nemrég, felnőttként, sőt, már nyugdíjasként kezdtem megismerni. Meghökkentettek szókimondó, a beszélt nyelven formált mondanivalójával bíró sorai. A gyengék, szegények melletti kiállásával, hétköznapi forradalmiságával nagyon szimpatikus, megnyerő. Munkássága 20 év munkája 10 kötet volt, amelyből a 30 év sorozat Seregek mögött című kötete ad válogatást. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, de helyenként egyszerűen kitűnő versek, szilánkok, s a Fazekasban nem is hallottam felőlük…Milyen kár! Ma is van üzenetük, s nem idejét múlt, hanem mának szóló. Azt is mondja róla a wiki: anno „Baloldali rendszerkritikus tevékenysége miatt a különösen a fiatalok körében népszerű költő ellen a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége 1965-től nyomozást folytatott, rendőrhatósági figyelmeztetésben is részesítették." Ez is sokat mond! Alig 52 évet élt, pedig ma is nagy szükség lenne rá, szellemére!