
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 520 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Kedves Olvasók, hölgyek és urak (mert bizony a hölgyek is érintve vannak itt), ismerkedjenek meg Richard Sharpe-pal, új történelmi-háborús regénysorozatunk főhősével. Származása, neveltetése és modora bizony hagy némi kívánnivalót: egy szajha törvénytelen gyermeke, a börtön elől menekült az angol hadseregbe, nem a szavak embere, ám tizenöt leszolgált év után közlegényből immár hadnagy lett, és ezt kevesen érték el az 1800-as évek elején. Most is áll, a jószerint végzetes vereséget szenvedett angol haderő utóvédjeként, két szakasz lövésszel, spanyol földön - szemben vele pedig Napóleon dicső, győztes serege. Ha elkísérik, Önök is végigharcolhatják Sir Arthur Wellesley, azaz Wellington herceg összes csatáit, egészen Waterlooig. Kalandra fel! A tizenhárom kötet közül ebben az elsőben kiderül, hogyan válik egy alantas hadnagyból igazi parancsnok, hogyan tanulja meg vezetni katonáit egy arisztokrata spanyol őrnagy segítségével, és hogyan lesz képes alig kétszáz ember (angol lövész, spanyol vadász) bevenni egy erődített várost, Santiago de Compostelát, amelyet a franciák megszálltak. No és persze az sem közömbös, kit választ a metodista angol úrilány: a protestáns angol tisztet-e, vagy a már-már az ördöggel cimboráló, katolikus spanyol urat. Két rettenthetetlen férfi - és nyomukban az egész francia ármádia...
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630767430 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Sharpe |
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 352 |
| Fordítók: | Babits Péter |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről