
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Kötéstábla / borítója kopott
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Amikor a magyar olimpiai bajnokokról írt "Ötkarikás beszélgetések" című könyvem megjelent, nem gondoltam, hogy egyszer annak folytatása következik. De világossá vált előttem, hogy az ezüstérmesek - akik a kemény felkészülést követően ugyanúgy tudásuk legjavát adták az olimpiákon, és gyakran csak minimális különbséggel maradtak le az első helyről - megérdemlik ugyanazt a figyelmet. Elég csak egy példát említeni: Güttler Károly Szöulban 0,01 másodperccel, egy körömhossznyival csúszott le az aranyéremről. Ez a könyv ezeknek a sokszor elfelejtett, kitűnő sportteljesítményeknek próbál emléket állítani. Ezzel a címmel jelent meg Jocha Károly második, olimpiai tárgyú könyve. A három olimpiát (Szöul, Sydney, Athén) megjárt újságíró 2003-ban az élő magyar olimpiai bajnokokat kívánta bemutatni. A közelmúltban megjelent másodikban pedig az élő, magyar olimpiai ezüstérmeseket igyekezett az olvasók közelébe hozni. A könyvben nyolcvanhat sportember jelenik meg. A legidősebb az 1948-as olimpián szerepelt Baranyainé Balázs Erzsébet tornász (87 éves), a legfiatalabb pedig Gyurta Dániel, aki még ma is csak a tizenkilencedik évében jár; ő 2004-ben, Athénban szerzett ezüstérmet a 200 méteres mellúszásban. Egyébként a könyvbeli szereplők tizennégy sportágat képviselnek: a legtöbben a kajak-kenusok (24) és a vívók (20) vannak, míg például az ökölvívást egyedül Orbán László képviseli. Ez a 200 oldalas, csaknem háromszáz fotót tartalmazó könyv a sport iránt érdeklődőknek egyedi olvasnivalót kínál. A téma nem minden napos, hiszen a magyar olimpiai sikerek ezüstérmes hőseiről az utóbbi évtizedekben méltatlanul kevés szó esett. Ezt az űrt szeretné a teljesség igénye nélkül kitölteni a szerző.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630634113 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Ötkarikás beszélgetések |
| Kiadó: | Geo-Sport Bt. |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szó-Kép Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 188 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 20.50 cm, Magasság: 28.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Sport / Olimpiák / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Jó