
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
44
hűségpont
Hogy működik az alku?
Angol és német nyelvű összefoglalóval. A kedves látogató egy igen értékes, alapos ismertetőt tart a kezében. A Soproni Városszépítő Egyesület kilátóját, annak történetét ismerheti meg és segítséget kap a Károly-magaslati kilátó helyiségeiben elhelyezett kiállítások anyagának megismeréséhez. A kiállítást a Városszépítő Egyesület és a Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány közösen gondozza. A füzettel az volt a célunk, hogy ifjú és idősebb látogatónk, ha ide felér, az eléje táruló egyedülálló látványon kívül maradandó ismereteket vigyen magával. Szeretnénk felhívni a figyelmet mindazokra a szellemi értékekre, amelyek ápolása és továbbadása mulaszthatatlan kötelességünk. Ezt várja tőlünk az 1869-ben alapított Városszépítő Egyesület, amelynek nevében köszönthetem Önöket. Egyesületünk az eredeti célkitűzéseknek kíván - a folyton változó körülményekhez igazodva - eleget tenni. „Sopron város szépítése, a város szeretetének ápolása, a városfejlesztő erők összefogása, a tenni akarók és tudók számára lehetőségek biztosítása." Ezen célok megvalósításához összefogja a város igényes megjelenítését szorgalmazó soproniakat mind az épített, mind a természeti környezet értékeinek ápolásában. E munkában számítunk mindazokra, akik segíteni kívánják ezen nemes célok megvalósítását, közvetlenül innen Sopronból vagy bárhonnan az országból, de az országhatáron túlról is. Az Egyesület bábáskodik a negyedévente megjelenő, immár 61. évfolyamába lépett, országosan elismert helytörténeti folyóirat, a Soproni Szemle kiadása körül. Büszkék vagyunk arra, hogy az 1935-ben épített Károly-magaslati kilátó ismét tulajdonunkba került, és a széles látogatókör számára rendelkezésre bocsáthatjuk. Tetejéről felejthetetlen kép tárul elénk: Sopron gyönyörű városa, a Világörökséghez tartozó Fertő tó, az Alpok keleti vonulata, északkelet felé pedig a Páneurópai Piknik, az 1989-es határnyitás helyszíne. A kézben tartott füzet segítségével szeretnénk elérni, hogy a látottakon kívül a hely szellemiségének egy darabját is vigyék magukkal.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630651127 |
|---|---|
| Kiadó: | Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány-Soproni Városszépítő Egyesület |
| Kiadás éve: | Ismeretlen |
| Kiadás helye: | Sopron |
| Nyomda: | Hillebrand Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | tűzött papír |
| Terjedelem: | 28 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Helytörténet, Honismeret |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.