
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Pár oldal felső széle halványan beázási foltos.
28
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ötven jelentős ütközet részletes leírását olvashatja el, amennyiben érdeklődik a történelem, azon belül is a valamilyen szempontból – mely szempontok megítélése nyilván nem nélkülözi a Szerző szubjektivitását – érdekesebb, döntő súllyal bíró csaták iránt: olvashat többek között a marathóni ütközetről, Konstantinápoly ostromáról, a nándorfehérvári diadalról, a gettysburgi, a marne-i, a sztálingrádi csatákról, a trafalgari ütközetről, a normandiai partraszállásról. Ez a kiadvány – amellett, hogy a legszélesebb olvasóközönség számára is hasznos olvasmány – fontos tantárgyi segédanyagként szolgálhat az általános iskola felső tagozatos és a gimnáziumok tanulói számára, hiszen számos benne foglalt csata taglalása előkerülhet akár az érettségi, akár a felvételi vizsgákon. A fontosabb fogalmak világos magyarázatán kívül pontos, szakszerű térképek is segítik a csaták soraiban és menetében történő eligazodást, valamint egyedülálló módon olyan internetes címeket is tartalmaz, melyeken még több információt találhatnak az érdeklődők.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639355747 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Szalay könyvek |
| Kiadó: | Pannon-Literatúra |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Kisújszállás |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 184 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 19.00 cm, Magasság: 14.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Egyetemes / Történelem / Hadtörténelem / Történelem / Ókor / Történelem / Középkor / Egyetemes |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.