Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Sorstársak és kortársak

Sorstársak és kortársak - Litván György - Régikönyvek
(0 vélemény)

A ​kötet Litván György válogatott történeti-politikai írásai közül azokat tartalmazza, amelyek kortársairól, továbbá szélesebb értelemben vett sorstársairól szólnak. Nagy részük (kivéve néhány nagyobb lélegzetű, tanulmánynak is beillő esszét) általában valamilyen alkalomból (évfordulók, születésnapok, gyász kapcsán) készült méltatás, elemzés, megemlékezés. Kötetbe gyűjtésüket – akárcsak az 1956-os Intézet által már megjelentetett Maradjunk a tényeknél című első kötet esetében – az indokolta, hogy az ilyen, zömmel publicisztikai jellegű cikkeket ma már csak könyvtárakban, fáradságos munkával lehet megtalálni. Márpedig Litván György még a napi aktualitásokhoz kötődő munkáiban is általában túl tekintett a múlékony szempontokon. Ezek az írásai mindenekelőtt arról szólnak, amit a szerző a felidézett személy ismeretében és az alkalom kontextusában különösen fontosnak tartott. De az alkalomhoz kötött cikkek megfogalmazása közben is hű maradt szakmai énjéhez, s gondolatait a szaktörténész pontosságával vetette papírra. Ami ily módon e megszólalásokból kikerekedik, általában több mint személyes vélekedés: olyan körültekintő és jól informált ítéletalkotás, amely mind színvonalánál, mind a felidézett személyek szerepénél fogva megérdemli, hogy helye legyen a magyarság kollektív emlékezetében.

Borító tervezők:
Makovecz Benjamin
Kiadó:
Noran Kiadó
Kiadás éve:
2008
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kinizsi Nyomda
ISBN:
9789639716537
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
286
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.50cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:
TARTALOM
Előszó 7
Szellemi elődök
Somló Bódog munkássága 13
Hazatért-e Jászi Oszkár? 21
Kudarca és siker 28
A demokrácia szimbóluma volt 32
Tudomány és politika Szabó Ervin életművében 39
Egy magyar néptribun emléke 48
Polányi Károly a magyar politikában 52
Polányi Mihály 60
Szellemidézés az egykori Madzsar-Jászi házban 65
Utolsó mohikánok
Jahn Ferenc és a magyar városszociográfia 75
Forradalmak vándora 82
Kecskeméti Pál halálára 85
Fehérek közt egy európai 88
A magyar progresszió krónikása 92
Távoli, tiszta hang 94
A százesztendős világjobbító hűsége 98
Kéthly Anna orvosa volt... 100
Permanens reformerség 102
A Nyugat követe múltunkról és jelenünkről 112
Egy demokratikus antikommunista 117
A magyar polgárság citoyen lelkiismerete 120
Kovács György, az orvos és író 127
Ferenczy Erzsi emléke 132
Rabtársak, pályatársak
Mérei Ferenc sírjánál 137
Javíthatatlan konokság 141
Még azt a két hetet is... 145
Magas, szelíd férfi, rabruhában 147
Tánczos Gábor hiánya 153
Előszó Kende Péter könyvéhez 157
Zsigmond László (1907-1992) halálára 163
Z. P. (Zimándi Pius) szerzetes titkos krónikája 167
Széll Jenő, korunk antihőse 170
Laudatio 174
Távoli búcsú egy közeli baráttól 177
Kettős hűségben 179
Hanák Péter (1921-1997) ravatalánál 183
Szilágyi József önkéntes halála 186
Homo ploitico-historicus - Szűcs Jenő emlékének 190
Hoffmann Gertrúd 195
A közös útkeresés (úttévesztés?) évei (1945-1948) 199
Született 1900-ban 206
Kéri Józsefre emlékezem 212
Szabó Miklós 215
"A hatalom humanizálása" 221
Búcsú Fekete Sándortól 224
Elment a családfő. Vásárhelyi Miklós halálára 228
A forradalomtól a rendszerváltásig 231
Találkozásaim Antall Józseffel 237
Molnár Miklós 241
Marián István 243
Kornai János rendhagyó önéletrajza 245
Veszekedős barátság 253
Tardos Márton sírjánál 257
...és még egy portré
A Kádár-kép metamorfózisai 263

Litván György

1929 - 2006
Litván György (Budapest, 1929. február 19. – Budapest, 2006. november 8.) magyar történész, a történelemtudományok doktora.

Litván György  további könyvei

Szabó Ervin történeti írásai - Szabó Ervin, Litván György - Régikönyvek
20%
1 500 Ft 1 200 Ft (20%)
Antikvár könyv
Trianon felé - Litván György - Régikönyvek
20%
Kiadás éve: 1998
3 000 Ft 2 400 Ft (20%)
Antikvár könyv
A szociológia első magyar műhelye I-II. - Szűcs László, Litván György - Régikönyvek
30%
4 000 Ft 2 800 Ft (30%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...