Sötét Boltok utcája

1945-ben született francia író Goncourt-díjas regénye. Fiatal íróé. 1978-ban jelent meg, egyetlen év alatt számos nyelvre fordították le, dicsérő méltatása angol, német, szovjet lapokban egyaránt olvasható. Mert olyan kalandregény-izgalmas? Mert narrátor hőse a saját emlékzetvesztését mondja el? Meg azt, hogy milyen nyomozások útján és árán tudta meg újra, hogy kicsoda is, vagy legalább kicsoda lehet, mi a neve, kihez volt köze, mikor és mennyi, és ki volt az a lány, akivel 1943-ban a megszállt Franciaországból Svájcba akart menekülni, de csaló embercsempészek karmai közé került, s nem látt a többé a lányt, nem lelte többé saját magát sem? Kalandregény - már-már detektívregény és dokumentumaktaszerű - izgalamssága miatt is értékes regény ez. De azért is, mert fiatal írója, aki a második világháború után született, egy háborús lidércnyomás példáján a lidércnyomások embertelenségét általánosítja, közben pedig azon tűnődik - tárgyától, regénye cselekményétől függetlenül -, hogy vajon van-e az embernek múltja, vagy nincsen, ne legyen, jövője legyen-e, vagy nem lehet jövője múlt nélkül. Izgalmas azonban ez a regény azért is, mert újabb példája annak a világirodalmilag győztes stílusnak és szerkesztésnek, amely minden ékítményről lemondva, szinte csak dokumentálva, a cselekményesség bevált patentjeit elutasítva teremt újféle feszültséget, képes szépirodalommá avatni utcaneveket, telefonkönyvet, személyi kartotéklapok szövegeit.

Mutass kevesebbet