
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Lapjai / lapélei foltosak
39
hűségpont
Hogy működik az alku?
Részlet: Nemrég lett volna hetvenéves Sugár Andor, a kommunista festőművész. Barátai, elvtársai, egykori pályatársai közül sokan ma is közöttünk élnek. Visszaemlékezéseik érzékletes képet rajzolnak a sokirányú érdeklődésű, örökké tevékeny emberről és a szerény, céltudatos, elért eredményeit szakadatlanul meghaladni vágyó művészről. A sors tragikus igazságtalansága, hogy az az ember, akinek alkotásai ma is elevenek és újszerűek, akinek gondolatai és a műveit átható eszmék ma a társadalmi gyakorlatban valósulnak meg, 30 év óta halott. Ígéretes életműve akkor szakadt meg, amikor a fasizmus veresége már nyilvánvaló volt, és hazánk a szocialista átalakulás küszöbére érkezett. Művészi hagyatéka azonban túlélte a pusztítást. Festői világa félbehagyottságában is teljes. Három évtized távlatából egyre tisztábban látjuk életművének helyét és jelentőségét az ellenforradalmi korszak szocialista eszmeiségű művészi törekvéseinek összképében. A Sugár család egyike volt a századforduló sok tízezer törekvő, tanulni vágyó, a fennálló társadalmi rend megváltoztatásáról álmodó budapesti munkáscsaládnak. A művész apja a MÁV Északi Főműhelyében vasesztergályosként dolgozott, anyja otthoni varrással egészítette ki keresetüket. 1903. március 10-én született második gyermekük, Andor, akinek nevelésében idősebb nővére is sokat segédkezett. A kisfiú életének első évtizede a ferencjózsefi "békeidők" - a viszonylagos konjunktúra és liberalizálódás - éveire esett. 11 éves, amikor 1914-ben kitör a világháború, és a forgandó hadiszerencse földcsuszamlásszerű társadalmi változásokat indít el a Habsburg-monarchia országaiban. A háborús évek felgyorsult történelmi eseménysorát, a forradalmi fellendülést már a gondolkodó ifjú Sugár Andor éli át. 1919-ben, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor 16 éves. Nővérével 1917-től látogatják a baloldali háborúellenes rendezvényeket, rendszeres hallgatói a Galilei-kör polgári radikális szellemű előadásainak. Eközben a Markó utcai reáliskolában végzi középiskolai tanulmányait. Szülei mérnöki pályára szeretnék irányítani a kitűnő technikai érzékű fiatalembert.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631301028 |
|---|---|
| Sorozatcím: | A művészet kiskönyvtára 88 |
| Kiadó: | Corvina Kiadó |
| Kiadás éve: | 1974 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 5000 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 31 oldal + 54 képmelléklet |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.50 cm, Magasság: 16.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művészetek / Festészet / Művészetek / Festészet / Rajz, Grafika / Művészetek / Festészet / Monográfiák |
| Kapcsolódó művész: | SUGÁR Andor (1903–1944) |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről