Svejk I-II.

"Dr. Grünstein megtartotta a szavát. Délelőtt megjött néhány katonaorvos: a híres bizottság. Komor arccal járkáltak az ágysorok között, és egy szavukat se lehetett hallani azonkívül, hogy "Mutassa a nyelvét!" Svejk annyira kidugta a nyelvét, hogy az arca torz grimaszba rándult és a szeme összezsugorodott. - Stábarc úrnak alázatosan jelentem, hogy ennél hosszabb nyelvem már nincsen. Erre érdekes beszélgetés következett Svejk és a bizottság között. Svejk úgymond, azért tette az előbbi megjegyzését, mert attól félt, különben azt hinnék, hogy el akarja dugni a nyelvét. A bizottság tagjaiban viszont lényegesen eltérő vélemények alakultak ki Svejkről. A katonaorvosok fele azt állította, hogy Svejk nem más, mint "ein blöder Kler", míg a másik fele közönséges gazembernek tartotta aki gúnyt akar űzni a katonságból." "A restiben a tábornok úr ismét a latrináról kezdett beszélni, s hogy milyen csúnya az, amikor a pálya véges-végig kaktuszok vannak. Közben bifszteket evett, s mindannyiunknak az volt az érzése, mintha a tábornok úr egy kaktuszt forgatna a szájában. Akkora súlyt vetett a latrinákra, mintha ettől függene a Monarchia győzelme. Az olasz hadüzenet folytán előállott új helyzettel kapcsoltban kijelentette, hogy éppen a seregünk latrinái jelentenek számunkra tagadhatatlan előnyt az olasz hadjáratban. Ausztria győzelme latrinákból mászott elő. A tábornok úr rendkívül egyszerűnek látott mindent. A háborús dicsőséghez vezető útnak ez volt a receptje: este hatkor a katonák krumplis gulyást kaptak, fél kilenckor a legénység kikakálja magát a latrinán, és kilenckor aludni tér. Ilyen hadsereg elől rémülten menekül az ellenség."

Mutass kevesebbet