Szabó István - Filmek és sorsok (dedikált)

Szabó István rendezői névjegye 1960-ban a Koncert című vizsgafilmje volt. Azonnal feltűnést keltett. Egy olyan korszakban, amikor Magyarországon a rendezőktől elvitatták az írókkal, képzőművészekkel és zenészekkel egyívású művész rangját. Még az olyan jelentős rendezőktől is, mint Szőts István, Radványi Géza vagy Bán Frigyes, Gertler Viktor, Fábri Zoltán és Máriássy Félix. Ők csak "mesteremberek" voltak, akiket a hatalom mézesmadzaggal vagy szigorral saját céljai érdekében használt fel. A filmesek azonban már ekkor is ravasz emberek voltak: hiába íratták le a cenzorok ötvenszer-százszor, hogy mi hangozzék el a filmben, a képekre, a színész arcára és az őt körülvevő környezetre nem tudták ráerőszakolni egyébként önmaguk előtt sem mindig világos elvárásaikat. Már amikor Szabó István gimnazista volt, ami pedig az 50-es évek első felére esett, a magyar film több lett, mint lehetőség. Fábri Zoltán Körhintája, benne Törőcsik Mari és Soós Imre tiszta arca, magasan fölébe emelkedett a történetnek, amelynek egyébként a szövetkezetesítést kellett volna propagálnia. Amikor Szabó István pályát választott, elmúlt a felfedezők kora. Tudta, már, hogy mi a film arról azonban fogalma sem volt, hogy miként készül. Ez szerénységre ösztönözte, és Mestere, Máriássy Félix iránti tiszteletre. Holott túlcsorduló öntudata is lehetett volna: akit 1956-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvettek, fejjel magasabbnak érezhette magát korosztálya átlagánál. Nem, a híres Máriássy-osztály nem a látszatok híve volt, hanem a munkáé. Továbbá rájöttek arra, hogy a zárt szakmába együtt könnyebben tudnak bekerülni, mint egyenként. Felismerésüknek 1960-ban szervezeti kereteket is teremtettek: ez volt a Balázs Béla Stúdió, amely ugyan a kulturális politikai játszma egyik lapja volt, de többre vitte, mint létrehozói gondolták. Felemelkedését olyan művek is elősegítették,mint Szabó István itt készített két filmje, a Variációk egy témára és a Te. A tehetség utat tört, és Szabó István - nemzedékéből elsőként - játékfilmet rendezhetett. 1965. február 11-én a rendező huszonhetedik születésnapja előtt néhány nappal, a közönség elé került egy figyelemre méltó film, az Álmodozások kora, amelyet például Locarnóban is jól fogadtak. Elindult egy pálya... ...Ó, ha ilyen egyszerű lett volna! Ha figyelmen kívül lehetne hagyni, hogy Szabó István az "apátlan nemzedék" tagja, ha nem kellene foglalkozni azzal, amit a kritikusok olykor mint Szabó István "magánmitológiáját" boncolgatták, ha nem tudnánk, hogy Szabó István már első filmjéig több rendszerváltás élt át, ha első filmjeinek újdonsága nem éppen a magyar filmben szokatlan személyesség lenne, nos akkor tényleg problémátlannak lehetne látni a pályakezdést és magát a több mint négy évtizedet átívelő és korántsem lezárt pályát. Akkor elég lett volna, ha feljegyzem mindazt, amit Szabó Istvánról a személyes munkakapcsolat révén tudok, és fölkérem az Olvasót, elemezzük együtt a filmeket, hiszen azok nemcsak a magyar, hanem a világ filmtörténetének is kihagyhatatlan alkotásai. Aztán rájönnénk, hogy elemzésünk száraz és féloldalas lett, mert - adatok hiányában - nem fordítottunk figyelmet az alkotói karakter és a körülmények gondos mérlegelésére. Hiába, neki kell veselkedni a kor és benne a Szabó Istvánra ható "filmszakmai ártalmak" föltárásának. Látnivaló ugynis, hogy Szabó István egyszerre van bent a bennünket is körülvevő világban, és kint, egy olyan virtuális valóságban, amelyet a filmszalag rögzít, és a mozik sötétjében elevenedik meg. Választ kell keresni még egy olyan egyszerűnek látszó kérdésre is, hogy Szabó Istvánról alakult ki, és mennyire eleven és összetett az a személyiség, amely egyik legjelentősebb kortársunkról talán a könyv lapjain is megszületett.

Mutass kevesebbet