Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Szabó Lőrinc összegyűjtött versei

Szabó Lőrinc összegyűjtött versei - Szabó Lőrinc - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Szabó ​Lőrinc azok közé a különben nem túlságosan gyakori költők közé tartózik – írta róla költői életútját összegző, nagy tanulmányaiban 1955-ben Illyés Gyula –, akinek életműve egyben életregény. A világirodalom két legnagyobb életregényének – Szent Ágoston és Rousseau írásának – címe egyaránt ez: Vallomás. Mi egyéb a lírai vers is? Gyűjteménybe állva, mi mássá válhat az ilyen líra, ha anyagát a társadalom szikráztatja ki, mint izgalmas, mert kettősen is hiteles leleplezésévé az egyénnek is, a világnak is?” Korának balzaci és baudelaire-i értelmében is megrázó, hiteles érzékeltetésével, „amikor a kapitalizmus már toronygombig elöntötte a magyar városokat is”, Szabó Lőrinc véglegesen személyes és végletesen őszinte életbeszámolója irodalmunknak egy nagy hiánya fölé csinált hidat, Illyés szerint: ez a látszólag csak magával foglalkozó lírikus voltaképpen a polgári élet konfliktusainak legnagyobb költői ábrázolójává nőtt modern líránkban. Világszemlélete, amely költészete minden szakát végigkíséri, s amelyről hitvallásszerűen külön nagy verset is írt: a materializmus. Igazságérzetével, individualista moralitásával párosulva sötét, véres, nemegyszer tragikus képet tár elénk, olyasfélét, mint a kritikai realizmus mesterei, akik feladatuknak környezetük és koruk fölboncolását tekintették. Szabó Lőrinc önmagát boncolta. Kevés költő volt, aki magával kegyetlenebbül járt el, magát ridegebben feltárta volna, mint ő. „Műve tragikussága így olyan kicsengésű, mint a sorstragédiáké.”

Borító tervezők:
Rudas Klára
Kiadó:
Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve:
1962
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Második kiadás
Nyomda:
Kossuth Nyomda
Kötés típusa:
egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem:
1326 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 19.00cm
Súly:
0.90kg
Kategória:
FÖLD, ERDŐ, ISTEN
1922
A vándor elindul 7
Reggel 8
Este 8
Sötétség, holdfény 9
Egyedül 10
Pásztorsípon 11
A hazatért kedvesről 12
Zavar 12
Titkok 13
Mondják, hogy szép 14
Kirándulás 14
Hajnali himnusz 16
Gyógyulás 17
Erdei szerelem 18
Csodatevő szemek 19
Hasztalan lázadás 19
A szelíd tanítvány 20
Az elhagyott lány 21
Elmentél, s megnémult a táj 22
Magány 23
Titkos fájdalom 23
Tétlen jövendő 24
A vágy szégyene 25
A halál csíráival... 26
A következő pillanat 27
Az idő kisértetei 27
Könyvvel a temetőben 28
Pannon ősz 29
Rutilius levele 30
Súlyos felhők 32
Jelenések 34
A föld barátai 35
A barbár tanítvány 36
Torzonborz, fekete állat 37
Fák között 38
Uránia 39
Szélcsend 39
Párbeszéd 40
KALIBÁN
1923
ÉGESD EL A KÖNYVEKET, KALIBÁN!
Kalibán 43
ÁTKOZD MEG A VÁROST ÉS MENEKÜLJ!
Város 45
Szénásszekér 46
Hajnal a nagyvárosban 47
Ellentétek 48
Meghalni ilyen fiatalon 49
Akkor 50
Nincs rád időm 50
Idegenek 51
A szörnyeteg városa 53
GYÖKÉR A GYÖKEREK KÖZÖTT
Csigabiga 56
Tavaszban 56
Örökzöld bánat 57
Fűben 58
Szél hozott, szél visz el 59
Hajnali séta 60
Séta közben 60
Tóparton 62
Vízipók 62
Elvesztett vigasz 62
Éjjel az erdőn 63
Pán ajándéka 64
Záporban 65
Augusztus 67
Őszi éjszaka 68
Misztikus hódolat 69
VIRÁGZENE, ÉRTHETETLEN
Mitológia 71
Varázskert 72
Pillanatok 73
És mikor újra megcsókoltalak 73
Az ifjú Kheiron dala 74
Hajnali burleszk 75
Felhő 76
Tihany partján a hegy alatt 77
Menj haza 78
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol 79
Menekülés 80
A legjobb tündér 81
Láz 82
Istár 83
Tréfálkozó őszi levelekkel 84
Enyém volt s mégse enyém ma 84
VAS-KORBAN ÉLÜNK, NINCS MIT MENTENI
Anyám mesélte 86
Egy kis értelmet a reménynek! 89
Hazám, keresztény Európa 91
Megint vas-korban, I-III. 92
Altató dal 94
Az eretnek tragédiája 95
TESTVÉRSIRATÓK
Testvérsiratók, I-V. 101
ISTEN
Isten 127
FÉNY, FÉNY, FÉNY
1925
Álarc mögül 135
Hangok 136
Kísértetek 137
Fény 139
Utazás báború után 140
Szédület 141
Tavasz elé 143
Sikolts, gejzír, tavasz, égbetörő! 144
Mind-Egy. I-II. 145
Kihívás 146
Nyári utazás 147
Óh, Nizza, tenger! 148
Kenyér 149
Képzelt utazások 150
Búcsú Avelengótól 151
Embertelen szépség 152
Háború után 153
Szerelmes erdő 155
Hatalom és dicsőség 156
Nyugtalanság 157
Szerelmes június 158
Menekülés 159
Őrizni fogsz 160
Jildiz, keleti táncosnő 161
Káprázat 162
Üzenet, messzire 163
Balaton, vakáció 164
Lidérc 166
A megszállott 167
Vezényszó, tűzvész 168
Ima, a nők ellen 169
Az örömhöz 170
Vesztett sugár 171
Szövetség 172
Az isten darabkái 174
Szökj, lélek! 176
Idegen pénz 177
Szélcsöndes ormok 177
Az Őszhöz 178
Hasonlat a vakondról 180
Kétségbeesés 181
Szegénynek lenni s fiatalnak 182
A hülye szolga szól 183
Akkor se, vagy csak akkor? 184
Klió 185
A varázsló szemei 186
Azután 187
Az álmodó halott 188
Eljön a nap 190
A mélység tűnődése 191
Árnyék a szélben 192
Lekötött bója 192
Este 193
A föld panasza 194
A húnyt szem balladája 195
Zűrzavar és kétségbeesés 197
Takarodó 199
Édenek 200
Ima a repülőgépen 201
Egy eltünt városban 201
Repülőgép az Alföldön 203
Újsághírben a végtelen 205
Óda a genovai kikötőhöz, I-IV. 207
A SÁTÁN MŰREMEKEI
1926
Mérget, revolvert 215
Negyedóra Isten és a Hivatal közt 216
Operába indul az autó 218
Áldozatok 219
Az örök járvány 221
Magasból 222
Miénk a napfény 223
Játszópajtások 224
Isten országa 226
Wild West Európa 227
Nincs pénz és enni kell 228
Nézlek, szeliden, szótlanul 230
Harminc ezüst 230
Grand Hotel Miramonti 231
Egy jelentéktelen író halálára 234
Az Első Kút panasza 236
Beszéd a szomorú őrülthöz 239
Három törvény 243
Szeretet 243
Szabadság 244
Igazság 245
Őrangyalok 247
Van lelke a pénznek 249
Az örök virrasztó 250
Tárlat: A Sátán Műremekei 252
A Bazilikában zúg a harang 253
Szövetségesek 256
Töprengés egy körúti padon 257
Bérletjegy a MÁV vonalaira 259
Örülni kell akárminek 261
A zene kardot ránt 263
Szépség, egy pillanat 263
Zavar 264
Lányok a nyárban 266
Szeretők 267
Ma már megint 269
Isten zenekara 271
Az utolsó perc a vigasz előtt 275
Késő bánat 275
Ünnep 276
A költő és a földek 277
TE MEG A VILÁG
1932
Húsz óra múlva, I-II. (1930) 281
Célok és hasznok között (1931) 283
Gyermek és bolond (1929) 285
Arany (1930) 285
Új lakásban (1927) 286
Materializmus (1928) 288
Évek (1928) 290
Kíváncsiság (1930) 292
A belső végtelenben (1929) 293
Árnyék (1930) 294
Győztes vereség (1930) 295
Testem (1928) 296
Ketrec (1930) 298
Halálfélelem (1930) 299
Ébredés (1930) 300
Két sárga láng (1931) 301
Testünk titkaiból (1931) 303
Cigarettafüst (1929) 303
Magány (1929) 304
Gyanakvás (1930) 305
Szigeten (1930) 306
Harminc év (1929) 306
Majd (1930) 307
Felirat (1930) 308
Tehetetlenül (1930) 309
Útrakészen (1929) 310
Jégesőben (1931) 311
A bolond kezei közt (1930) 314
Egyetlenegy vagy (1930) 316
Pária (1928) 318
Ne magamat? (1931) 319
Az Egy álmai (1931) 320
Menekülni (1931) 323
Bolondok (1932) 324
Politika (1931) 325
Mint ti (1931) 326
A Párt válaszol (1931) 327
Tűzbe és fegyverbe (1927) 328
Fiatalokhoz, I-II. (1932) 330
Hazám (1930) 331
Tao Te King (1931) 332
Rigvéda (1931) 334
Csillagok közt (1932) 335
Boldogság (1932) 336
Két lány térdtől bokáig (1928) 337
Körúti éjszaka (1927) 340
Szeretlek (1928) 342
Melletted (1928) 343
Meg fogok halni (1928) 345
Tenger (1931) 346
Nők, I-II. (1930) 347
A test védekezik (1930) 348
Vidám tudomány (1931) 350
Vigaszok (1930) 351
Két ország határán (1929) 353
Vámpírok ellen (1930) 355
Egy asszony beszél (1928) 356
Neki az élet a szerelem 356
Nekem az élet a szerelem 357
Semmiért Egészen (1931) 359
A homlokodtól fölfelé (1931) 361
Börtönök (1930) 362
Egyszerre mindenféle (1930) 363
Embertelen (1931) 364
Büntetés (1930) 365
Gyermekünk a halál (1931) 366
A semmittevő halál (1931) 367
Tovább (1932) 368
Szamártövis (1931) 369
Hajnali rigók (1931) 371
Egy pohár víz (1932) 372
Az ég az ablakon (1931) 373
Erdei patak (1926) 374
Belül a koponyádon (1932) 374
Csodálkozás (1932) 375
Mosztári tücsök (1932) 376
Farkasrét 377
Másvilág (1930) 377
Virágok közt (1932) 379
Kár (1932) 381
Számadás (1932) 382
Egy egér halálára (1928) 385
Szentjánosbogár (1930) 386
Betűk és emberek, I-IX. (1930) 391
Kortársak 398
KÜLÖNBÉKE
1936
Nincs idő (1934) 403
Ősapám (1933) 404
A föld álma (1934) 405
Fölkelni (1934) 407
Reggeli ének (1934) 408
Gyomrok (1933) 410
Nagyanyám (1933) 411
Nagyságos úr (1933) 413
Tragédia (1934) 415
Találkozás (1932) 416
Kutyák (1933) 417
Komédia (1933) 419
Itt vagy itthon! (1932) 420
Öreg barátaimhoz (1932) 422
Mindennap valaki (1933) 424
Monológ a sötétben (1933) 426
A rabszolga (1935) 429
Szégyen (1933) 432
Megoldás (1933) 434
Piszkosságok (1933) 435
Igazság? (1936) 436
A végső harc (1933) 437
Ami menthető (1933) 438
A tapintáshoz (1934) 439
Esteledik (1932) 439
Nyitott szemmel (1933) 440
Polyhymniához (1934) 441
A vége (1934) 442
A szomorú tavaszhoz (1934) 443
Kis Klára csodálkozik (1933) 447
Téli este (1933) 449
Lóci elalszik (1933) 450
Lóci óriás lesz (1933) 451
A bagoly (1933) 453
A légy (1934) 455
A rádió (1934) 457
Lóci lázadása (1935) 459
Csirkék (1935) 462
Lóci verset ír (1936) 463
Versek a gyerekszobából (1933) 465
Kicsi vagyok én 465
Hörpentő 466
A szél meg a nap 467
Esik a hó 468
Veszedelem 469
Nyitnikék (1933) 469
Kaland (1933) 475
Májusi éjszaka (1934) 475
Hangverseny után (1933) 477
Nyári hajnal (1933) 478
Lepkék tánca (1935) 480
Vasárnap (1934) 481
Vihar után (1934) 484
Szivárvány Pest fölött (1933) 485
Trieszt előtt (1933) 487
Tengeren (1934) 488
Ősz az Adrián (1934) 489
Sivatagban (1934) 491
Versek a havasról 492
Bevonulás (1935) 492
Ébredés (1935) 494
Reggeli (1935) 496
A hegytetőn (1935) 496
Az erdő fiai (1936) 499
Éjszaka (1936) 501
Idegen (1934) 502
Ősz (1934) 506
Őszi fák (1933) 506
Az üdvözült lány (1933) 508
A kurtizán prédikációja (1934) 510
Mara lányai (1934) 512
Urvasi és Pururavasz (1935) 514
Dsuang Dszi álma (1935) 516
Az irigység erdejében (1934) 517
Jang Dsu üzenete (1934) 519
Vang-An-Si (1935) 520
A bolond igazsága (1934) 522
Szun Vu Kung lázadása (1935) 527
"Ez vagy Te!" (1934) 528
Együtt és külön (1935) 528
A sokféle hazáról (1935) 529
Szánalom (1936) 530
Csak az imént (1936) 531
Tékozló fiú (1934) 532
Apa és fiú (1934) 533
Sors és tömeg (1935) 537
Különbéke (1933) 537
HARC AZ ÜNNEPÉRT
1938
Rádiózene a szobában (1937) 543
Ibisz (1937) 544
Esőben (1927) 547
Kánikulában (1927) 549
Én és ti, többiek (1928) 550
Megint anyámnál (1927) 552
Harc az ünnepért (1928) 554
Feltámads (1927) 556
Könyv és álom (1932) 557
Lelle Mária (1936) 559
Egy szó (1937) 562
Dalmácia tücskeihez (1937) 563
Álom a tengeren (1937) 565
Éjszaka a vonaton (1937) 566
Lóci és a szakadék (1937) 570
A sorsjegy (1937) 570
Kis Klára énekel (1938) 572
Egy császár temetésekor (1936) 573
Éjféli közjáték (1937) 576
Bajrám ünnepén (1937) 579
Új szemüveg (1937) 583
Gyengeség (1937) 584
Rossz férj panasza (1936) 586
Házasság (1937) 587
Glóriás asszonyok (1936) 589
Hervadó asszonyok (1936) 591
Varázsló illatok (1938) 592
Kisértet (1937) 593
Ének az orrszarvúról (1938) 596
A jaguár szemei (1934) 598
Petale hetéra levele Szimalionhoz (1933) 601
Az Arany Várban (1938) 602
Dsuang Dszi halála (1936) 603
A hitetlen büntetése (1937) 606
Én (1938) 609
Örök élet (1937) 610
Halott hugom könyvei (1936) 610
Egy kripta lakójához, I-III. (1938) 612
Egy döglött légyhez (1937) 615
Válasz (1937) 615
Werthert fordítva és mindig (1938) 616
Barátaimhoz (1937) 619
Ellenségeimhez (1937) 620
Egy hazatért emigránshoz (1937) 621
Eszmék (1937) 623
Vezér (1928) 624
Kegyetlen éjszaka (1937) 625
Keserű pillanat (1937) 626
Példázat a lepkéről a szép asszonyoknak, I-III. (1937) 627
Halott nép (1937) 628
Az Örök Magyarországhoz (1937) 630
Műhelytitok (1938) 633
Számvetés (1938) 636
Téli fák (1937) 636
Tél (1937) 638
Az áprilisi rügyekhez (1937) 639
Ima az utcán (1937) 641
A fákhoz, a költőkhöz (1937) 642
Egy raguzai leánderhez (1937) 644
Beszélgetés a tengerrel (1937) 645
A nyárvégi naphoz (1937) 647
Őszi ég alatt (1932) 648
Ősöd és unokád (1937) 349
Ködben (1937) 650
Egy téli bodzabokorhoz (1938) 650
Betegágyon (1938) 652
Megnyugvás (1938) 654
Reggeltől estig (1936) 656
Indulás 503 656
A szálló vasban 656
Felhők fölött 658
Félelem és biztonság 661
A motorok 663
A harmadik ugrás 664
Az este elé 667
Vissza 668
Rabok 669
RÉGEN ÉS MOST
1943
Március a köruton (1940) 675
Úgy látszik (1927) 677
Lemondás (1928) 679
Operáció után (1938) 680
Egy orvos halálára (1939) 681
Fűz a tóparton (1939) 683
Pocsolyák (1939) 683
Szakadék (1925) 684
Csavargók (1924) 685
A Fekete Erdőben (1938) 686
Titi tó (1938) 688
Utazó szemek (1940) 690
Gyanutlan perc (1940) 692
Az Aranyhegy alatt (1939) 694
Munkanélküli a Dunaparton (1927) 696
Kilátón Budapest fölött (1938) 697
Falusi lányok (1940) 699
Ősz a Galyatetőn (1940) 700
Őszi erkélyen (1927) 701
Madarak (1939) 703
Kegyetlen út (1942) 704
Kályha előtt (1933) 706
Gépek (1932) 706
A földgömb (1934) 708
A halottak (1936) 71
Lóci meg a számok (1938) 713
Gyerekek közt (1938) 716
Bicikli (1938) 719
Káprázatok (1940) 719
Ima a gyermekekért (1939) 723
Prológus szerelmi versekhez (1928) 725
Tíz éve (1927) 727
Vereség és fájdalom (1927) 729
Mint járvány vagy zsarnok látogató (1927) 730
A tükör vallomása (1938) 732
Intelem (1942) 733
Szakítás (1942) 734
Titkos követelés (1942) 735
Ujjaink (1928) 737
Csók (1928) 738
Piros kis húsbarlang a szád (1928) 739
Még egyszer (1928) 739
Kiránduláson (1928) 740
Mint még sohasem (1928) 741
Latrok (1928) 742
Gyönyör (1928) 743
Köszönöm, hogy szerettelek (1928) 745
Emlék (1928) 746
Itt bent (1941) 747
Álmok (1942) 748
Tapasztalatok (1925) 748
Radír (1926) 749
Gyönge szív (1931) 749
A buta szív (1933) 750
Könyörgés a megváltásért (1941) 751
A tékozló fiú csalódása (1928) 752
Fegyvertelen (1927) 755
Ének és visszhang (1927) 757
A siker szégyene (1928) 760
A rab Szapáry az övéihez (1942) 761
Angyal (1938) 762
Szeneka halála (1941) 763
Vízió 1938) 763
A festő a függöny előtt (1940) 764
Első éjszaka Kairóban (1933) 766
Ramzesz kolosszusán (1939) 769
Dsuang Dszi csontjai (1939) 771
Buddha válaszol (1943) 774
Más világok (1938) 775
Személytelen (1938) 777
Beszélgetés egy gyufaszállal (1940) 777
Ardsuna és Siva (1938) 778
Az óriás intelme (1938) 780
Panasz és vigasz (1938) 781
Lecke (1939) 782
Meditáció egy zalai szöllőshegyen (1938) 783
Nehéz napokban (1938) 785
Magam ügyében (1938) 786
Vádak (1941) 787
Társadalom (1939) 788
Örkénytábor felé (1940) 788
Kovács szakaszvezető (1940) 790
A pirosszoknyás Gizi (1940) 791
Meleg víz (1940) 792
Békák (1940) 793
Álom egy raktárban (1940) 794
Dinnye az önkéntesek asztalán (1940) 795
Búcsú (1940) 796
Vidéki állomáson (1940) 797
Gyerekek (1940) 798
Tavasz előtt (1941) 798
Ima (1942) 800
A földvári vadgsztenyefákhoz (1942) 801
Valami fájt (1942) 803
Nyár (1942) 804
A kimondhatatlan (1940) 805
TÜCSÖKZENE
Nyitány
A FÉRFI ÖSSZEGEZ
1945
A nyugodt csoda 809
Síppal, hegedűvel 810
Óriás szív 811
Férgek, istenek 811
Ezer határon túl 812
A ti dalotok 813
Táj épül, omlik 814
A GYERMEKKOR BŰVÖLETÉBEN
1900-1905
Ezerkilencszáz 815
Egy Volt a Világ 816
Nefelejcs 817
Bárányfű 817
Piroskával nagyanyóhoz 818
Apám 819
A farkas 820
Első emberek 820
Daróci Erzsi 821
Miskolc 822
Apa komor volt 823
Tűzvész 823
A varázsboltban 824
A másik varázs 825
A vasút felé 826
A nagyhídon 826
Mozdonybon 827
Apám a gépen 828
Lányok 829
Nők keresztje 829
Rossz gyanuk 830
Közjáték: A tücsökhöz 831
IDILLEK AZ IPOLY KÖRÜL
1905-1908
Balassagyarmat 832
Templom-utca 10 833
Csak ami Volt 834
Napfény és vihar 834
Csipkefüggöny 835
Mamika szellemei 836
Túlvilág felé 837
Az asztal táncolt 837
Mesék és veszélyek 838
A külső rossz 839
Dsungel 840
Anyám dalolt 840
Fehér liliomszál 841
Sokféle nép 842
A tél rajzai 843
A befagyott Ipolyon 843
Halál Torka 844
A szép borzadály 845
Tovább 846
Lyukak a homályban 846
Ipoly füzei 847
A híd alatt 848
A kicsúfolt bűn 849
Nők titka 849
Vasbika 850
Az Ipolyon túl 851
Képekben és mintákban 852
Etelka néni 852
Ima a gyémántért 853
Égi jel 854
Vesztett boldogság 855
Elemi 855
Kiállítás előtt 856
Porcellánkutya 857
Szapáry Péter 858
A magas Millió 858
Zuhanás 859
A szem örömei 860
Hangok 861
Nap napra telt 861
Zoltán bátyám 862
Utcai árvíz 863
A rét meghal 864
Tutajon 864
ÉRLELŐ DIÁKÉVEK
1908-1918
Az ígéret városa 866
Debrecenben 867
A természetes csoda 868
Családi kör 868
Hatodnap 869
A borzasztó szégyen 970
Csak egy kicsit is 871
Kigyúl a csillag 871
Késes utca 872
A kisvonat 873
Új iskola 874
Jó Orbiliusz 874
Nagymamánál 875
Dráma a tenger fenekén 876
Rémálmok 877
Terepszemle 877
Buborék 878
Kálmán bácsi 879
Hancurozás 880
Gimnáziumban 880
Az első tízperc 881
Három lélek 882
Egérfogó 883
A Nagyerdő 883
A nemek 884
Nagy Anti 885
Latin dolgozat 886
Betűk és bűnök 886
A fennkölt fajzat 887
Anyám felé 888
A titkok mocskai 889
Tavak világa 889
Víziborjú 890
Az első vers 891
A megjegyzett ütem 892
Fiume 892
A gályarabok szobra 893
Mihály bácsi 894
A tiszabecsi tiszteletes 895
Háború 895
A messzi front 896
Szatmár, Tiszabecs 897
Az erős Isten 898
Csúnyaság 898
Szépülő lányok 899
Az érthetetlen bűn 900
Rossz lányok 901
Hősök, őrültek? 901
A jövő lidércei 902
Az Anyák 903
Az igazságkereső 904
A becsi iskolatkönyvtár 904
Irodalomtörténet 905
Hitregék helyett 907
A kíváncsiság 907
Alvajárás a Semmiben 907
Fürj 908
Ik bin 909
Romantika 910
A költői tudomány 910
Szerelem 911
Erdei csönd 912
Kató 913
A becsi toronyban 913
Harang-játék 914
Mézpergetés 915
Virágok üzenete 916
A tanító úr 916
Balsors fia 917
Halálfejes lepke 918
Halál 919
Kolibrik 919
Tiszaújlak 920
Ady 921
Olvasás 922
Varázstükör 922
Könyvek ötthon 923
Szofoklész 924
Roppant világ 925
Mégis csak álmok 925
A túlsó part 926
A Romlás Virágai 926
Az új bűvölet 928
Gyerekvilág 928
Fényszárnyú szó 928
Így tévedtem el 930
Háztető felett 931
Érzékenység 931
Szétfúj a szél 932
Zökkenők 933
A súgó 934
Afrodite 934
Az Egy arcai 935
A távol Harmadik 936
Ezeregyéj 937
"Társuk leszek" 937
Katóék háza 939
Sebek hűsége 940
Nem tudta a lány 940
Földi arcát... 941
Ragyogás 942
Az ördög imái 943
Meccs a folyosón 943
Mi felé? 944
Közben a tücskök 945
Az első külföld 946
Tárgyak és feliratok 946
Az utca tanítása 947
Nyár újra, nyár 948
Isten 949
"Őt dícsérni!" 949
"Mi vagyok én?" 950
Szeretet 951
A vasúti tavak 952
Ami nem én 952
Hát: ami nem? 953
Házunk barátja 954
A kerítő csatái 955
Új rokon 955
A Mese nevei 956
Sugártörés 957
Délutáni gyors 958
Utazni! 958
Országok és évezredek 959
A teremtett Isten 960
A Könyv párbajai 961
... mi van Nyugaton 961
Elárvúlás 962
A Nagyerdőn 963
A régi játék 964
Szégyen 964
A Megszűnt Én 965
Elmulasztott ébredés 966
Titkos párbeszéd 967
A lélek ellen 967
A visszatért Túlvilág 968
Menekülés 969
Készséges halhatatlanok 970
Gilgames és barbárai 970
Kalypszó 971
Szentírások Népköltészete 972
Enkidu üzenete 973
Sivatagban 973
Verkli 974
A Halál Tengere 975
Ébredés 976
Csakhogy jutalmul 976
Semmi és Soha 977
Mit szóltam volna? 978
Ez már kereszt 979
Gyász-zene 979
EMBER ÉS VILÁG
1918-1947
Budapest 981
A Mozdonyfűtők Otthonában 982
Kövek és látomások 982
Széthullott világ 983
Megtiszteltetés 984
Emberek 985
Verlaine a szemináriumban 986
Vers és szorongás 986
Pokol 987
Fenn és lenn 988
Őszes úr 989
Új lakás 989
Új világ 990
A szerkesztő elé 991
"Akkor hát szerdán..." 992
Vissza, és mégis 992
Reviczky-utca 7 993
Babits 994
Angol líra 995
Két év 995
Rendetlen ifjúság 996
Centrál 997
Mikes 998
Nyolc verseskönyv 998
Szökevény léghajós 999
Az eltűnt Idill 1000
Csak őket láttad 1001
Tihany 1001
Hivatal 1002
Csillagok utasa 1003
Sárga liliom 1004
Körrepülés 1004
Fény, fény, fény 1005
Adria 1006
Hangok tükrében 1007
Vissza, Gyarmatra 1007
Társaság 1008
A Sátán Műremekei 1009
A Költő és a Földiek 1010
Utolért csoda 1010
Rippl-Rónai 1011
Május 1012
Pletykák 1013
Egyszerre mindenütt 1013
Lelkiismeret 1014
Önzés 1015
Pillanat 1016
Dalmácia 1016
Te meg a Világ 1017
De szép vagy, lány 1018
Idő 1019
A boszorkány Tér 1019
Biztató a tavaszban 1059
Nyár 1060
Hála 1061
Galagonya 1061
Játszani 1062
Kérdezhetek? 1063
Nemzedékek 1064
Nincsenek 1064
A fehér táj 1065
Kandalló előtt 1066
Évák és Kígyók 1067
Negyedik Világ 1067
Cirip 1068
Föld 1069
Valahogy ott 1070
Töredék: A tücsökhöz 1070
Köszönöm! 1071
Mi még? 1072
Álom 1073
AZ ELKÉPZELT HALÁL
1947
Valami történt 1074
Búcsú 1075
... kilátón... 1076
... a nagy, kék réten... 1077
HELYZETEK ÉS PILLANATOK
1957
Szorongás 1078
Ars poetica 1079
Szomszéd panziószoba 1080
Elismerés 1080
Apám halála 1081
Hőscincér 1082
Hólé 1083
Mérsékelt égöv 1083
Az egész tó 1084
Hát még ő! 1085
A merénylő víz 1086
Cressida 1086
Szívtrombózis, Tihany 1087
Végső nyomorúság 1088
Régi és modern 1089
Műtőben 1089
A miskolci "deszkatemplom"-ban 1090
Holdfogyatkozás 1091
A HUSZONHATODIK ÉV
Első rész
AMIT MÉG LÁTOTT
Önvád 1095
Ostrom után 1096
Képzelt képzeleteddel 1096
Vezeték 1097
Második rész
A HALÁLA UTÁN
Ami közbejött 1098
A hír 1099
Bolond tükör 1099
A jó hatalom 1100
Mindenütt ott vagy 1101
Mert sehol se vagy 1101
"Nem!" 1102
Új hazád 1103
A meghitt perc 1103
Emlék a szivednek 1104
Csillag 1105
Tétova angyal 1105
Megszületés 1106
Hova? 1107
Visszahozhatatlan 1107
Kettős vereség 1108
Huszonkétéves 1109
Utolsó magány 1109
Föld alatt, ég alatt 1110
A változatlan tavaszban 1111
A végtelen pillanat 1111
Ugye, az voltál 1112
Bizalom 1113
Parancs 1113
Mi, hárman 1114
Keresztények 1115
Sohasem eléggé 1115
Túlélt mese 1116
A titkolt rém 1117
Folyton átlengsz 1117
Annak neve 1118
"Isten békéje! 1119
Mulasztások 1119
Darázsraj 1120
Kéküveg nyár 1121
Egészség 1121
Üldöző hiány 1122
Szárnyrakelt hangszerek 1123
Képzelt párbeszéd 1123
Maradék élet 1124
Tavaly még 1125
Csodálatos-rémületes 1125
Két halántékom között 1126
Idegen nő egy vitorláson 1127
Kétszáz napja 1127
Ahol élőbb a föld 1128
Pár négyszögláb rét 1129
Tízezerszer 1129
Szárszó 1130
Maguk láthatnák Benned 1131
Balatonföldvár 1131
Légy ma te tiltás! 1132
Szótlan válasz 1133
Hiányzó köznapok 1133
Alkatrészemként 1134
Tihanyban 1135
Az álom gyanui 1135
Lelkeknek egyessége 1136
A kis tények 1137
Itt az ősz! 1137
Pókhálók 1138
Feloldás és fenyegetés 1139
A legrövidebb vezeték 1139
Ki-mi voltál? 1140
Mint nekem te 1141
Robbanások 1141
Akkor is, hogyha...? 1142
A kezdete volt csak... 1143
Nemcsak terólad 1143
Bárhova 1144
November 1145
Más nők 1145
A szép lepke 1146
Névnap 1147
Téli varjak 1147
Kár volt, vagy megérte? 1148
Velem süllyedsz 1149
A fekete határról 1149
Népek csatái 1150
Zárúl az év 1151
Nemcsak emlék vagy 1151
Az álom roncsai 1152
Naponta! 1153
Végérvényesen 1154
Most csak lélekben 1155
Mégis 1155
Egy éve írtam 1156
Szörnyeteg játék 1157
Csak egy ily szép nap 1157
Egyéb nem 1158
A huszonhatodik év 1159
Jog és hiuság 1159
Valami örök 1160
Akkor megrezzen 1161
Az volna méltó 1161
Alkalom 1162
Mindez, és még több 1163
Így döntöttem! 1163
Omló szirtről 1164
Mintha tündér! 1165
Soha 1165
Harmadik rész
UTÓHANG
A baj 1167
Színház 1168
Öngyilkosok 1168
Veszélyek 1169
Szakadékok 1170
Mérlegen 1170
"A nyomorúlt!" 1171
A szörnyegeg 1172
De hátha te is...? 1172
Ködök 1173
Így semmisűlsz meg 1174
Szerény túlvilág 1174
Úgy legyen! 1175
"Ércnél maradandóbb" 1176
VALAMI SZÉP
1944-1956
Gépek viharában (1944) 1179
Egy barátnőnk temetésén (1944) 1182
Keserű órán (1945) 1184
Misztikus párbeszéd (1944) 1185
A küszöbön túl (1944) 1203
Öregedés (1944) 1204
Kibékülés (1944) 1230
Búcsú egy lánytól (1943/1944?) 1231
Tűnődés 1232
Ébredés 1233
Valóság 1234
Nemsoká 1234
Búcsú 1235
Őszi meggyfa 1236
Meglepetések 1237
Egy igali ól előtt 1238
Ember voltam 1240
Versírás 1241
Téli napfény 1241
Januáréji olvadás 1242
Három szonet a téli Hévízről 1243
Valami szép 1243
Jég 1246
Újévi katica 1247
Mínusz 20 Pál-fordulásakor 1248
Téli fasor 1248
Két pokol 1249
Sokízületi gyulladás 1250
Mozart hallgatása közben 1251

Szabó Lőrinc

1900 - 1957
Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Szabó Lőrinc  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
600 Ft 480 Ft
20%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...