Szabó Magda

Debrecen, ​a „holtig haza”, Kelet-Magyarország irodalmi nagyvárosa, amely annyi írónknak adott büszke hátteret kálvinizmusával, cíviseivel, szabadságharcos múltjával, pusztaközelségével – a nem debreceni szívet is megdobogtatja jelképei erejével. „Ha meglátom – írja a nagytemplomról Szabó Magda –, mégsem az jut eszembe, hogy kálvinista vagyok, hanem, hogy magyar.” Szabó Magda életművében nagy jelentősége van a múltba fogódzásnak, az írói fantázia debreceni gyökérzetének. Az írónő innét hozta a család, a szépség és a meseszövés első élményét, hajlamát az igazságkeresésre. Pályája a háború utáni Budapesten kezdődött versekkel, majd mintegy tízévnyi kényszerű hallgatás után – regényekkel, rádiójátékokkal, drámákkal folytatódott. Méltán egyik legnépszerűbb, világszerte ismert írónk; leghíresebb regényeit – a Freskó-t, az Őz-et, az önéletrajzi ihletésű Ókut-at és a Katalin utcá-t számos nyelvre lefordították; drámáit sikerrel játszották a budapesti – és debreceni – színházak. Kónya Judit az írónő életpályáját, „debreceniségét”, írói érzékenységének útját kíséri végig, maga is érzékeny figyelemmel. Külön méltatja Szabó Magda nemzedékét, a háború utáni „újholdasakat”, az írónő évtizedek múltán előkerült régebbi verseit és a tanulmányíró, a tudós Szabó Magdát. Választ kapunk arra is, hogyan kapcsolódott az írónő egy-két művével az idősíkokat felbontó-megmozgató modern világirodalmi törekvések áramába.

Mutass kevesebbet