Szavak pergőtüzében

A Nagy Enciklopédia és az Idomított világ után Karinthy Frigyes 1933 januárja - és 1935 decembere között született publicisztikai írásainak harmadik kötetét kapja kézhez e kötetben az olvasó: három év termését. "Negyvenhat éves Karinthy Frigyes 1933-ban - írja Utószavában a sorozat sajtó alá rendezője, Ungvári Tamás. - Ünnepelt bölcs és közkedvelt bohóc. Szavának nem mindig van súlya, de hatalmas a visszhangja: ezt a sajtóban való állandó jelenlét biztosítja. Maga vallja, hogy közel ötezer cikket írt, legalábbis egy rajongója ezzel a számmal lepte meg. Gyűjtés közben nemegyszer találkozunk olyan hétvégével, melyen két-három vagy négy munkája jelenik meg vezető napi- és hetilapokban." "Nehéz embernek lenni ebben a szép huszadik században - írta 1938-ban, a Nyugatban Karinthyról emlékezve többek között Schöpflin Aladár. - Karinthynak ez a nehéz szerep jutott. Nemegyszer próbált szabadulni tőle, belebújni valami egyenruhába, olyannak lenni, mint mások, mint az olvasói. Szerepének vállalásához hősiesség kellett, és őróla tudjuk, akik ismertük, hogy nem volt hős, nem volt aszkéta, nem is tisztelte a hősiességét és aszkétizmust. És mégis benne kellett élnie a szerepben, mert akarva sem tudott más lenni. Erős bokszbajnok formájú teste nem bírta az egyenruhát, a gondolkodása még kevésbé. Eleve el volt rendelve arra, hogy csak ember legyen, külön állva mindennemű emberi csoporttól, rétegtől, érdekkörtől. Nem tudott semmit »képviselni«, sem osztályt, sem pártot, felekezetet, sem világnézetet. Annyira különállt mindezektől, hogy csak gyanúval tudott rájuk nézni, észrevette rajtuk, hogy eltakarják az emberben az embert. Aki nem hiszi azt, amit mások hisznek, azt ma kinevezik cinikusnak. Karinthy cinikus volt, de nem úgy, ahogy a szót ma használják, hanem úgy, mint a görög világ cinikus bölcsei. Dogmák nélküli ember volt, és nem is hitte, hogy a dogmák valóságok. Olyasformán gondolkodott róluk, mint a színes játékgömbökről, amelyekkel azért játszanak, hogy ne kelljen a valóságot keresniök. Különösen idegenkedett a frázisoktól, amelyeket az emberek »utánamondanak« egymásnak vizsgálat vagy meggondolás nélkül. Kaján örömmel tudott felvágni minden frázist és megmutatni, milyen üres és hazug belül. Ez pedig veszedelmes szórakozás... Aki felmutatja ürességét, az zavarja az emberek, a nagy tömeg szellemi kényelmét, amit nem lehet büntetlenül megtenni. Mert ki szereti, ha zavarják a kényelmét?

Mutass kevesebbet