Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Száz év a magyar jezsuiták múltjából II. kötet Az önálló magyar rendtartomány (1909-1950)

Száz év a magyar jezsuiták múltjából II. kötet - Petruch Antal - Régikönyvek
(0 vélemény)

A "Száz év a magyar jezsuiták múltjából" c. történelmi munka szerzője Petruch Antal (1901-1978), akinek egyik jelentős könyve már 1966-ban Rómában megjelent Péteri János álnév alatt "Az első jezsuiták Magyarországon (1561-1567)" címmel. Jelen posztumusz mű két részben közreadott I. kötete ("Anima Una"-könyvek/4-5) a Jézus Társasága 1814-ben történt visszaállításától a magyar rendtartomány 1909-ben elnyert önállóságáig terjedő időt öleli fel, vagyis azt a korszakot, amikor a magyar jezsuiták az osztrákokkal közös rendtartományban dolgoztak. A jelen kötet az önálló magyar rendtartomány első négy évtizedéről nyújt kortársi krónikát: az önállósult Magyar Provincia taglétszáma e négy évtized alatt több, mint megduplázódott; a rendtartomány új középiskolát nyitott Pécsett; átveszi az egyházmegyei és egyházmegyeközi nagyszeminárium vezetését Szegeden; folytatja a hazai és a határokon túli magyar katolikus hívek között a népmissziókat; missziós állomás vezetését vállalja Kínában; munkássága nyomán fellendülnek a hazai Mária Kongregációk és a Jézus Szíve tiszteletét ápoló mozgalmak; irányító szerepben vesz részt a hazai katolikus sajtó megteremtésében és a 34. Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus megrendezésében. Nem tér ki viszont - nyilván a források hozzáférhetetlensége miatt - néhány jelentős kezdeményezésre, mint pl. a tárgyalt korszak végén beinduló nagy agrárifjúsági és ifjúmunkás mozgalmakra (KALOT, KALÁSZ, EMSZÓ), ahol a magyar jezsuiták szintén kezdeményező részt vállaltak. Petruch Antal már mint fiatal jezsuita szabad idejében nagy szeretettel kutatta magyar rendtársai történetét. Hosszú évekre terjedő kutató, gyűjtögető munka után érlelődött meg benne az elhatározás, hogy megírja rendje hazai történetét. Több kötetre tervezte, elsősorban saját kutatásai alapján gyűjtött kéziratos anyagra támaszkodva.

Sorozatcím:
Anima Una-Könyvek 6.
Kiadó:
Korda Kiadó
Kiadás éve:
1994
Kiadás helye:
Kecskemét
Nyomda:
Petőfi Nyomda
ISBN:
9638004452
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
379
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:
Előszó 11
P. Bús Jakab, az első magyar rendtartományfőnök 15
Egyházmegyés papból jezsuita szerzetes 15
Első állomáshelyei 15
"Lelki tükör" 16
A budapesti Urak Mária Kongregációja 17
Jégtörés 17
"Mária Kongregáció" 18
"Kalauz" és "Prézes" 19
Kongregációs Otthon 19
A katolicizmus fellegvára 19
Szerves együttműködés 22
"Több, mint templom!" 22
Az Otthon kápolnája 23
Meginduló élet 24
Az Otthon felavatása 25
Országos kongregációs nagygyűlések 26
1910. november 13-án az Újvárosházán 26
Gyakorlati célkitűzés 29
Kolóniák 30
A kongregáció külső élete 30
Kéz a kézben 30
Kolónia alapítása 31
A kolóniák gyümölcse 34
Fellegek 35
Egyéni apostolkodás 37
A Galilei-körben 37
Barkóczy Sándor 38
Összpontosított támadás a Mária Kongregációk ellen 39
A rendtartomány megszervezése 43
Nevelési alap 44
Közalap 45
Az anyagiak kezelése 45
Misedíjazás 46
"...dicséretes a mérsékelt gondoskodás az egészségről..." 48
Amilyen az elöljáró, olyan az alattvaló 49
Az élet kérlelhetetlen parancsa... 49
Őrségváltás 51
A pécsi Pius kollégium 53
Alapítás 53
Hőn ápolt vágy 53
Ne rezidenciát, hanem egész kollégiumot 54
Félnek Kalocsán, félnek Pécsett 56
Ideiglenes otthonban 57
I. osztály 59
Ködös tervek 60
Második iskolaév 64
Az új otthon 65
Látképe 65
Internátus 65
Uszoda 66
Betegterem 66
Tartásdíj 66
Konyha 67
Világégés 67
Kórház 67
Püspöki jubileum 68
Memorandum 68
Szeminárium - Emericanum 71
A Pius első elöljárója 71
Virágzás 74
Megszállás alatt 74
"Hogy lelkem elsőszülötte" 74
Jövedelmi források 75
Bővül a Pius 76
Épül a templom 76
Főoltár 79
A templom fölszerelése 80
Huszonöt év 80
Nehéz évek keresztmetszete 82
Hauer Ferenc 85
Konszolidálódás 89
Speiser Ferenc 89
Orkán előtt 89
Predestináció 90
Új élet régi szellemben 94
... ne nekünk, hanem nevednek... 94
Az igazi jezsuitizmus 95
Önreform 98
A Világmegváltóval 98
"Vessétek ki a hálót!" 100
Lélekalakítás 101
A kereszt jegyében 102
Hajszák a jezsuiták ellen 105
A Prohászka-eset 105
Ki a felelős? 105
Vigilanciabizottság 107
Az Est lázálma 109
Prohászka és a jezsuiták 111
"Mehr Klarheit!" 114
A Jézus Társasága "minden törvényes jogalap nélkül..." 118
Aminek nincs gazdája... 118
Négyszeres támadás 120
A Jézus Társasága jogállása Magyarországon 126
Felülvizsgálat 132
Tősgyökeres református 138
A "jezsuita pör" 141
A Jézus Szíve-tisztelet 145
Ősi örökség 145
Úttörők 145
Isteni megbízás 146
Reménycsillag 150
A magyar jezsuiták Jézus Szíve szolgálatában 151
"Jézus Szíve Hírnöke" 152
Jézus Szíve Társulat 152
A Jézus Szíve Szövetség 153
"A Szív" alapítása 155
Jézus Szíve Népleányok 155
A Szívgárda mozgalom 156
Új szerkesztő 160
Az Imaapostolság 160
A két szövetség egyesülése 162
Római út 163
Szervezkedés 1925 óta 163
Állandó propaganda 165
A Jézus Szíve Szövetség szerepe nagyobb mozgalmakban 166
Krisztus Király ünnepe 166
Manréza: Jézus Szíve Lelkigyakorlatos-ház 167
Szívgárdista-lelkigyakorlatok 168
A szülők bevonása a Szívgárdába 169
Vidéki férfi lelkigyakorlatok 169
A lelkigyakorlatok lefolyása 170
Nők lelkigyakorlata 171
Szív-hetek 172
Szívgárda-napok vidéken 173
Apák, anyák napja 173
A Jézus Szíve Szövetség az életben 174
Káloz 175
Üllő 175
Ózd 176
A kecskeméti férfi szövetség 177
Tatabánya 177
Egymillió szentáldozás 178
Családok felajánlása Jézus Szívének 179
Községek és városok fölajánlása 181
Szeged 181
Kalocsa 182
Kassa 182
Budapest 183
A Jézus Szíve-ünnep megülése 183
Jézus Szíve-körmenetek 184
Kalocsa 185
Nagyszombat 186
Budapest 186
Szatmár 187
Mezőkövesd 187
Szeged 188
Kispest 188
Hódmezővásárhely 189
Szívtestőr-mozgalom 189
A Jézus Szíve Szövetség szociális-karitatív akciói 190
P. Bíró szociális tervei 190
Szent József-szegénykonyha 191
Karácsonyi segély 192
Nyomortanyák gondozása 193
A katolikus sajtó megteremtése 195
Szennyáradat 195
A "Mária Kongregáció" Bangha szerkesztésében 196
Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesülete 197
"Magyar Kultúra" 198
Elgondolás 198
Munkatársak 199
Propagandaszervek 200
Anyagi fedezet 200
Elhivatottság 201
Hódító erő és tekintély 203
A megkondult lelkiismeret 204
Kortörténeti szerep 207
Budapest lelkipásztori átszervezése 207
Sajtókérdés 208
Napilap terve 210
Központi Sajtóvállalat 211
Katolikus Sajtóegyesület 211
Új katolikus lap szükségessége 214
Döntő lépés 215
Lapvétel 217
Megvalósul az álom 219
Sajtóapostol 220
A szegedi nagyszeminárium 225
Alapítása 225
Az intézet külső története 228
A főiskola alapelvei és tanterve 231
A szeminárium belső élete 232
Növendékek összetartása 235
A támingi misszió 237
A franciákkal vállvetve 237
A misszió vállalása 237
P. Szarvas Miklós 238
Polgárháború 240
Éhínség 241
Megtérési mozgalom 242
A kerület felostása 244
P. Gábor István 245
A támingi misszió 247
Búcsúztatás 247
Támingi adatok 248
A sienhsieni misszió felosztása 249
Táming missziós története 250
A támingfui apostoli elöljáróság felállítása 251
A támingi misszió önállósítása 251
Apostoli prefektus 252
A támingfui intézmények 253
Iskolák 253
A Jézus Társaság-i rendház 255
A meteorológiai megfigyelőállomás 255
Műhelyek 256
Missziós segítőtestvérek 256
Missziós nővérek 259
Ezer megpróbáltatás közt - Kína fájdalma 261
Lischerong Gáspár 261
Tsingfeng 262
Tongkantchang 262
Puyangban 263
Pusztulás 264
A hit hanyatlása 265
Járvány 265
Árvíz északon 266
Árvíz délen 267
Földrengés 268
Japán megszállás alatt 268
Támingfu bevétele 268
Élet a megszállás alatt 269
Rablóvilág Táming körül 270
P. Kerekes a rablók közt 271
A rablók papja 273
Csak tíz évig 275
A misszió összeomlása 276
A japán fegyverletétel 276
Újabb áldozat 276
Néptörvényszék 278
Bombázás 279
Vándorúton 280
Püspökség felé 281
Kína és a misszió 1947-ben 282
A támingi püspökség 284
Az új érában 285
Népmissziók az országban - külföldön 291
Missionarius vagabundus - vándormissziós korszak 291
Nem hívja őket senki... 291
P. Schlick János 292
A csángók közt 298
Új missziós főnök 302
Pater animarum nostrarum - lelkünk atyja 307
Mint Istentől küldött igaz próféták... 310
Egyesült erővel 310
Betlehem prófétái... 311
Csodakürt 313
30 évvel azelőtt ugyanő ugyanarról a helyről... 313
A fővárosba kiindulva 316
Hősies erőfeszítés 319
Munkatársak 327
Munkában 329
Az ő népe 332
A siker titka 336
P. Pancsics 345
Észak-Magyarországon 345
Hivatalos népmisszionáriusok 346
1908 márciusában 347
Külső segítséggel 349
Az első huszonöt év alatt 350
A Délvidéken 350
P. Bangha az USA-ban 351
A dél-amerikai magyarok közt 355
A budapesti nagy misszió 357
Szórványmisszió 361
Az erdélyi szórványmisszióban 361
Az alföldi szórványban 366
Életkép a Szeged környéki tanyai misszióból 369
A Budapesti Eucharisztikus Kongresszus 373

Petruch Antal

Petruch Antal  további könyvei

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...