Százegy

A fiatal költõnõ legújabb, negyedik kötetének látszólag semmitmondó címe a benne rejlõ költemények számára utal. A kerek számot kerülve, az esetlegességet hangsúlyozza. A versek között tartalmi egységet, gondolati, szellemi közösséget a kötet ciklusai teremtenek. A kötetnyitó ciklus (Semmi himnusz) az eszményi felmutatásáról szól: "Mintha már nem érhetne ártalom / Hirtelen semmi súly a vállamon" - írja a címadó versben. A Családfa talán a gyökereket idézi, a Hangok a szomszéd szobából talán egy másik emberrõl, egy kapcsolatról beszél. Az Utca és ház központjában a kilátástalan és lehúzó világ áll, a Katasztrófakezelés sikertelen életstratégiák sora, a Kérdõív álmodozóknak szabályozott világunkat szedi versbe, az Aranykürtök az emlékek erejét, a múltat idézi, az ihletett élet erejérõl, annak keresésérõl szólnak a záróciklus, Az Óperenciás költeményei. A lét és nemlét határait, azok átlépésének lehetõségét feszegetik a versek. A szemlélõdés, a kívülmaradás közös jellemzõjük. A határ átlépését, a másik oldalra került embert a bolond figurája jeleníti meg a kötet záróversében: "Figura / kiszáll, megy, mindegy neki / hány szél cibálja, / Mindegy hányszor emelkedik, / süllyed a nap. Figura / megy, szemmagasságban/ a fecskék Egyiptomba tartanak." (0. A Bolond.)

Mutass kevesebbet