Százharminc haiku

Lírájának lényege szokatlan, ha nem is egyedülálló: a természetszemlélete volt az újdonság. Tisztaság, lehalkult, visszafogott érzelmek, az eredendő természeti élmény megfogalmazása jellemezte. S valami magával hozott sors-érzékenység, főleg a kiszolgáltatottak, a kisemmizettek iránt, akikből mindig volt s mindig lesz bőven ebben az országban. Minden költőtől elvárható ilyen érzékenység, de hát ma ez sem divatos lírai attitűd. Lukács Gergely Sándor nem akart hamleti erőpróbát magára vállalni, a kizökkent időt a helyére tenni, noha mindig a lehetetlent próbálta nem-költőként is: a természet rendjét és igazságát megtartani. És hogy miért ez az újra jelentkezés? Mert Lukács Gergely Sándor most már tudja, amit Radnóti Miklós Naplójában így fogalmazott meg: „A vers úgy alakul ki, mint a vízcsepp. Összegyűl a víz, formálódik, nyúlik, majd leszakad s tökéletes csöppé alakul hulltában." Praznovszky Mihály

Mutass kevesebbet