Szecesszió

„Mert miről is van szó? Arról, hogy legyen egy új stílusunk! Nemcsak egy királyságot, hanem akár az égboltot egy stílusért - így hangzik a kétség" beesés kiáltása; ez az elveszett, paradicsomi boldogság. Leküzdeni a látszatművészetet, vagyis a hazugságot, s megint a lényeget birtokolni a látszat helyett." Hendrik Petrus Berlage, 1905 Gabriele Fahr-Becker, német művészettörténész a szecesszió stílusirányzatát kívánja bemutatni, elsősorban annak eszmei alapjaira, kulturális és politikai hátterére, irodalmi és filozófiai jelentésére mutatva rá. Megismerhetjük az irányzat különféle változatait Skóciában, Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Oroszországban, Skandináviában, Németországban, Ausztriában és Amerikában, s annak legnevesebb képviselőit: Charles Rennie Mackintosht, Edvard Munchot, Josef Hoffmannt, Antoni Gaudít, René Lalique-ot, Louis Comfort Tiffanyt és művészetüket. „A szecesszió első és - sokak szerint - egyetlen igazi győzelme a művészi tárgyakkal az ornamentika bűvöletében széppé tett otthon volt. Egymásba bonyolódó, kígyózó vonalak, torlódó tengerhullámok, szélben meghajló, magas szárú virágok, valószínűtlenül karcsú, olykor virágban vagy rejtélyes állatformákban folytatódó emberi testek - ezek a hihetetlen gyorsasággal terjedő ornamentika legismertebb, legnépszerűbb elemei" - írta a szecesszió hazai szakértője. Pók Lajos. Fahr-Becker könyvének középpontjában is az otthon, s az otthonteremtést szolgáló iparművészet áll. Számos gyönyörű, színes kép segítségével a belsőépítészet, a bútortervezés, a kerámia és üvegművészet, az ötvösség remekeivel ismerkedhetünk meg. E tárgyak láttán írhatta le az irányzat egyik fő képviselője. Henry van de Velde: „Soha, semmilyen korban nem született a tökélynek, a tökéletes dolgoknak ilyen summázata!"

Mutass kevesebbet