Szegény sápadtarcú

Ami a fehér ember számára valóságos "Szén-Arábia", azt az indián a Föld-anya testének tekinti. S a külszíni fejtést az Anya meggyalázásának, hiszen a buldózerek kiforgatják az ősök csontjait. Ezen mosolyoghatunk: egy törzsi társadalom így gondolkodik. De az már tragikus valóság, hogy az amerikai préri fölött sötétebb lesz a Nap, elapad a víz (el is lopják), menekül a sas meg a prérifarkas. Hát az indián? "Ő majd alkalmazkodik." Az amerikai mítoszokról sorra kiderül: valamennyi hamis. A westernfilmek és a ponyvák áradata épp akkor tört be a szórakoztató iparba, amikor a cowboy eltűnt a Vadnyugat pusztáiról; a leölt bölények után nem legelt többé tehén se már - maradt néhány boy. Steiner világhírű könyve erkölcstörténet is. Az európai matróznép, a nyomkeresők és a prémvadászok asszony nélkül érkeztek a szűz Amerikába. Indián nők ölelték magukhoz a vándorokat, ők voltak ápolóik és szeretőik. Kínos téma a puritánok számára! Szerepelnek még környezetvédők, akik sohasem láttak ősvadont, az "indián bizniszen" megtollasodott reklámszakemberek, a "Vörös Hatalom" militánsai. És szegény sápadtarcúak is, akiket most űznek el földjeiről, mint dédapáik a rézbőrűeket. Íme, a Vadnyugat romantika nélkül.

Mutass kevesebbet