Szégyen és szeretet

A Feldmár mesél történetei után egy hasonlóan olvasmányos könyvet tarthatunk a kezünkben, amely jól ötvözi a kellő mértékű szakmaiságot, a pszichológia népszerűsítését és az önismeretre való finom ösztökélést. Mindezt megfűszerezve pár önéletrajzi adattal. "Ha semmi sem jutna az eszembe, akkor lehet, hogy elszégyellném magam. Nagyon érdekes, hogy itt vagyok, mert majdnem itt születtem. A Kisrókus utca 3-ban születtem, és most egy teljes kört írtam le: visszajöttem oda, ahonnan elindultam. A szeretetről, a szégyenről fogok beszélni, de még kell a szeretet és a szégyen közé valami. Szerintem ez a bátorság. Mindjárt elmondom, hogy miért gondolom, hogy valahogy bátorság kell a szégyen és a szeretet közé." "Hogy mennyire alapvető érzés a szégyen... Belenéztem a Bibliába, Ádámról és Éváról olvastam egy kicsit. Azt mondja a Biblia, hogy megnyílik Ádám és Éva szeme, és körülaggatják magukat fügefa levelekkel. Ez nem sokat segít rajtuk, mert már megtették, amit megtettek. Ha az ember belegondol ebbe a történetbe, ebbe a rettenetes történetbe, amit különben ugyanaz az Isten rendezett el, akivel én találkoztam, akiről tegnap meséltem – ugyanazt csinálta Ádámmal és Évával, amit velem csinált –, az jut eszébe, hogy a normális állapot az, hogy nincs szégyen. Amikor az ember az Istennel összhangban él, akkor nincs szégyen. Akkor van szégyen, amikor kiesik Isten közeléből, amikor szeparáció van, amikor elkülönül az Istentől... Nem vagyok vallásos, az Isten helyett mondhatnám, mondjuk az életet vagy a világot vagy a társadalmat. Tehát amikor elkülönülünk attól, aminek egy pici részét alkotjuk, akkor van a szégyen. Akkor szégyelljük magunkat. Az első gyilkos büntetése is szégyen. Káin bélyeget kap a homlokára."

Mutass kevesebbet