Székely Bertalan (1835-1910)

Székely Bertalan a 19. század egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb - magyar mestere, mégis egy-két főművétől eltekintve életműve alig ismeretes. Hosszú évek óta nem jelent meg vele foglalkozó mű, legutóbbi nagyszabású kiállítása óta is évtizedek múltak el. Pedig Székely Bertalan jelenléte a művészi köztudatban igen fontos volna, úgy is mint a magyar festészet klasszikusának, vagy mint olyan mesternek, akinek pályája a 19. századból a 20. századi modern törekvések felé vezetett. A mai néző viszonya Székely Bertalanhoz igen ellentmondásos. Műveinek befogadása látszólag egyszerű, hiszen a jól felépített kompozíciók, az ismert helyzetek önmagukért beszélnek. De az alkotások mélyebb régióiban rejlő érték csak az alapos vizsgálódó előtt tárul fel. Székely festményeinek fontos összetevője a mély gondolati tartalom, ez hatásuk döntő eleme. A mai közönség, főleg a fiatalok ettől már elszoktak, vagy meg sem tanították őket erre figyelni. Ráadásul Székelyt is utolérte a nagy klasszikusok sorsa: a közönség afféle "kötelező olvasmánynak" tekinti festményeit. Reméljük Bakó Zsuzsanna írása hozzásegíti az olvasókat a mester igazi jelentőségének megértéséhez és képeinek megkedveléséhez. A kötet képanyaga kiemelkedően szép, igazi gyönyörűséget szerez minden szemlélőjének.
- Sorozatcím:
- Nagy Magyar Mesterek
- Borító tervezők:
- Kass János
- Kapcsolódó festőművészek:
- SZÉKELY Bertalan (1835–1910)
- Kiadó:
- Képzőművészeti Kiadó
- Kiadás éve:
- 1982
- Kiadás helye:
- Budapest
- Nyomda:
- Kossuth Nyomda
- ISBN:
- 9633362121
- Kötés típusa:
- egészvászon, kiadói borítóban
- Terjedelem:
- 103 oldal
- Nyelv:
- magyar
- Méret:
- Szélesség: 23.50cm, Magasság: 31.50cm
- Súly:
- 0.70kg
- Kategória:
A gyermekkor és a tanulóévek 1835-1859 7
A kibontakozás évei 1859-1862 18
A hazatérés 1862-1867 27
A romantika vonzásában 1867-1880 34
Az utolsó évtizedek 1880-1910 42
Jegyzetek 51
Színes képek 53
Katalógus 85
Szövegközti művek jegyzéke 97
Színes képek jegyzéke 99
Irodalom 101
Képjegyzék
Székely István arcképe
Arcképtanulmány
Betegség
Szerelmespár
Harmersdorf
Egri nők
Városrészlet
Salamon József portréja
Tájképrészlet
Udvar
Önarckép
Vázlat a II. Lajos holttestének feltalálásához
Caravaggio a börtönben
Savonarola máglyahalála
Család
Dobozy
Tájképvázlat szerelmespárral
Vázlat az anyai őrszemhez
Vázlat az V. Lászlóhoz
Léda kék drapériával
Pulszky Károly arcképe
Puttók
Angyal
Hajna
Japán nő
Nőrablás
Önarckép
II. Lajos holttestének feltalálása
Téglaégetők
Ölelés
Rosty Pál arcképe
Egri nők
Egri nők
Koronázás
Nyújtózkodó nő
V. László és Czillei Ulrik
Tanulmány a Murányi Vénuszhoz
Csónakázó szerelmesek
Kisfiú vajaskenyérrel
Táncosnő
Mesterházi kisasszony
Alkonyati táj
Zrínyi kirohanása
Nocturne
Ornamentika
Szent Ferenc stigmatizációja
Szent István kihirdeti a kereszténységet
Vérszerződés
Vérszerződés
Kossuth, Deák, Széchenyi
A csodaszarvas űzése
Japán nő
Az Ön ajánlója
Vélemények a könyvről
Nagyon szép könyv, jó nagy, használható, bár már régebbi kiadás. Ajánlom.
Nagy méretű, albumszerű könyv, tele illusztrációkkal gyerekkori és tanulóéveiből: 1835-59-ből majd a kibontakozás évei után a hazatérés. A romantika vonzásában után az utolsó évek korszaka zárja le alkotó éveit. Egész oldalas szép reprodukciók tömegében láthatjuk festészetének remekeit. A könyv végén fényképek egészítik ki ismereteinket. Nagyon tetszik. Összetett szép könyv. Ajánlom a művészet szerelmeseinek-és barátainak.
Nagyon szép, tartalmas kiadvány