Szélhárfa

Számos szépirodalmi mű után az Özön közöny megjelenésével a bölcselő Határ Győzőt ismerhették meg a hazai olvasók. S ennek szerves folytatásaként most a Szélhárfa három kötetét olvashatjuk (A rákóra ideje, Félreugrók - Megtántorodók, Antisumma). Az előbbi 1980-ban, az utóbbiak 1982-1983-ban keletkeztek. Határ Győző e bölcseleti aforizmákban elmondja, hogy hatvanéves elmúlt, amikor „filozofálni" kezdett, amikor úgy érezte, eléggé érett ahhoz, hogy korai szerelmei - a zene, az építészet, a belletrisztika - után kipróbálja, mi lett volna, ha filozófus válik belőle. Nem törekszik rendszert építeni. Bravúros nyelvi könnyedségével és leleményeivel megteremti az alig létező magyar filozófiai nyelvezetet, legalábbis az övét: szellem, irónia, anekdota, aforizma, gondolati mélység egyszerre. Szellemi csillagszóró, gondolati tűzijáték ez a három kötet. Határ Győző elindul egy ponton s az asszociációk révén halad tovább, játékosan, könnyedén. Gyakran beiktatva egy-egy anekdotát, történetet, legendát - többnyire a görög kultúra kincsestárából -, hogy eszmefuttatásai gördülékenyen „szaladhassanak" tovább. Persze ezek a „szabad asszociációk" azért mégis csak egy-egy meghatározott mederben röpködhetnek szabadon. A három kötetnek szigorú tematikai irányvonala van. Mint a címül adott szélhárfa, ha megmozgatja a szél. „már Püthagorasz is észrevette - írja Határ Győző -, hogy a dombtetőre kitett lant, líra, hárfa, összes felhangjaival megszólal, ha a szél belekap hosszan, sempre forte zeng-zendegél: a szélhárfa szolgáltatja a föld legkiszámíthatatlanabb zenéjét de vajon tudja-e a hárfa, mit muzsikál össze s hogyan komponálja a magáét a szél véletleneiből?...de kihalljuk-e belőle, mimondó a szél?" Élményekben, gondolatkötésekben gazdag lecke az olvasóknak. Kimeríthetetlenül gazdag ismeretanyagával Határ Győző úgy bánik, mint instrumentumaival a szél.

Mutass kevesebbet