Szembenézni - Az éden elvesztése

A somogyjádi irodalmi színpad felkérésére írta Illyés Az éden elvesztése c. oratóriumát. A két nagy fogódzó, a Biblia és a Fizika könyörtelenségével, az embertelen istennel, az ember nélküli természeti törvényekkel egy általános érvényű humánumot állít szembe, egy emberközpontú, mondhatnánk, Somogyjád-központú filozófiát. A mű gerincében az atomháború reális veszedelme áll, az a tény, hogy a felhalmozott nukleáris fegyverek elegendők az egész emberi lét megszemmisítéséhez, s ennek következményeként a kipusztulásnál is drasztikusabb fenyegetés: az emberi kultúra megsemmisülése. Illyés legdrámaibb kérdése: mi nagyobb veszedelem: kipusztulni, vagy állattá válni? Válasza: tovább tökéletesedni: A tökéletesedés útja, hogy mindenki megtegye a kötelességét, s az atomháború elkerülhető, ha a somogyjádiak, a világ összes somogyjádjának lakói küzdenek ellene. Az elembertelenedés ellen is ez a fegyver, jóval küzdeni a rossz ellen, nincs nagyobb emberi feladat a szegény kötelességek teljesítésénél. S ha az emberek Somogyjádon emberibbé válnak, nem lehet nélkülük dönteni az emberiség sorsáról. Déry műve, a Szembenézni, válasz Illyés oratóriumára, s noha kevésbé optimista, éppen keserűsége, kétkedése okán talán drámaibb. A Szembenézni párbeszéd Somogyjád és Kakukháza - Ábel és Káin - a jó és a rossz között, tehát olyan parabola, mely gondolatmenetét az egész emberi történelmet és sorsot jelképező bibliai drámával mélyíti el, és hitelesíti; a párbeszédet az író kommentárjai kísérik, aki saját sorsában a mai ember buktatókkal teli, nehéz életét ábrázolja. Ha Illyés Vörösmarty versét állítja kulisszaként oratóriuma mögé, Déry ugyanezt teszi az Ember tragédiájával; s valóban a lét teljességét érintő kérdéseket sorjáztat a dámai párbeszéd során. S azt is, ami a kérdésekből logikusan következik: megéri-e? Déry a megéri-e kérdésére a voltaire-i választ adja: műveljük kertjeinket. Ha teljesíti kötelességünket, közelebb jutunk a nagy kérdések megoldásához is. A művet csak az író zárja voltaire-i derűjével, azzal az önmagának adott tanáccsal, hogy úgy végezzük kötelességünket, hogy bámulás veszélye nélkül szembenézhessünk kétségeinkkel; Ábel és Káin parabolikus párbeszéde arról vall, hogy kész újra szülni a gyilkos Káint és Ábelt, az áldozatot. Ellentmondás? Kétségkívül, de szükségszerű ellentmondás, mert nem áltat naivitással, nem hiteti el, hogy a kert művelése megóvja az Ábeleket a gyilkosoktól. Még sokáig születnek Káinok, s éppen ez a pesszimisztikusnak ható befejezés igazolja a voltaire-i biztatást.

Mutass kevesebbet