Személyes ügyeim

Gyurácz Ferenc (1955-) Bükön nevelkedett, a soproni Széchenyi Gimnáziumban, majd az ELTE magyar-néprajz szakán tanult. Ph. D. Vasszilvágyon él feleségével és három gyermekével. A Vasi Szemle főszerkesztője, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. A jelen kötetébe 1980 és 2007 közt született írások kerültek. Korábbi könyvei: Jelen lenni a történelemben (Veres Péter magyarságtudata). Magvető Könyvkiadó, Bp. 1988; Egy "populista" följegyzései (Politikai esszék, tanulmányok, cikkek 1981-1993). Életünk Könyvek, Szombathely, 1993; Bük (Falumonográfia). Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., h. n. [Bp.] é. n. [2000.] Két szűk évtized (Válogatott irodalomkritikai írások, 1981-1999). Életünk-Faludi Ferenc Alapítvány, Szombathely, 2003. * A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára Nyugat-Magyarország első történelmi könyvsorozata. Mai szerzők munkáinak ugyanúgy helyet ad, mint a múlt kincsestárában talált értékeknek. Célja a széles értelemben vett történeti önismeretünk szolgálata, a magyar jövő hitének erősítése. A könyv előszava alább olvasható: Bevezetés Az e kötetbe foglalt tizenegy tanulmányt és esszét 1980 és 2007 között írtam, s keletkezésük időrendjében állnak itt egymás után. Többségük kérésre vagy megrendelésre született, de személyes ügyem mindegyik, máskülönben létre sem jöttek volna: kiesett volna kezemből a toll, felmondta volna a szolgálatot a billentyűzet. Könyvkiadóként sem tudtam még kibocsátani semmit, ami egyáltalán nem fogott meg. Ha hirtelen madárrá változnék, nyilván lezuhannék az égből az első felszállás során, mert hidegen hagy a repülés. Földhözragadt volnék? Ha igen, semmiképp sem lehet ez véletlen. 1978 elején, amikor az egyetemen el kellett dönteni, hogy mely témából írom meg a diplomamunkámat, Pilinszky János lírája és Veres Péter eszmevilága között ingadoztam. Ég és föld? A láthatáron összeérnek. Bennem is, de hogy akkor végül, ösztönösen szinte, Veres Péter mellett döntöttem, talán az életemet mentette meg. Visszahúzott a hideg űrből, melybe - repülés-idegenség ide vagy oda - kiszippantott volna a fölém nőtt magány. Ennek a könyvnek minden írása a közösségi emberről szól. A szellem és a közélet földközeli embereiről, jellemükről, cselekedeteikről, gondolataikról, az őket mozgató eszmevilágról. Akadnak "hőseim" közt tépettebb, küszködőbb, gyakran befelé élő alkatok (Németh László, Egán Ede), és olyanok is, akik nemcsak közösségi emberek, hanem megnyílón és áradón társasági lények egyszersmind (pl. Nagy Gáspár és talán Veres Péter). Archaikus közvetlenségűnek vélhetnénk utóbbiakat, s csak közelebbről nézvést látható: a modernség megbillent egyensúlya munkál őbennük is. Ott rejlik az elbizonytalanító kor-élmény mindannyiukban, s manapság is mindannyiunkban. De ahogy ezt e könyv "szereplői" életük erőforrásává, és közösségi - helyi vagy nemzeti - érdekű szellemi energiává és értelmiségi helytállássá alakították, azzal viszonyítási pontokká váltak számomra, s válhatnak talán mások számára is. Szeretném, noha a remény is inog, ha ma, népünk és kultúránk egyre szakadékosabb válsághelyzetében újra hatni kezdene a közösségben gondolkodás és a közösségért cselekvés felnőtt példája. Nélküle ugyanis űrbe leng vagy aláhull az ingó remény is, s a személyválogatás nélkül vele hanyatló magyarokat nem menti meg, hogy mindenben eleget tettek az elvárásoknak, és csupán "alanyban-állítmányban" merészeltek gondolkozni. Vasszilvágy, 2009. március 15. A Szerző

Mutass kevesebbet