Szent barmunk - a politika alaprendje

Kedves Olvasó! Ha Ön netán marslakó, s így módjában áll kellő távlatból figyelni glóbuszunk eseményeit, akkor bizonyára roppant mulatságosnak találja, hogy idelent még a XX. század végén is az értelmetlen öldöklés és a monomális elzárkózás számít normálisnka, a világméretű együttműködés pedig őrültségnek tűnik. Ha ellenben Önnek olyan pechje van, hogy emberi lény, akkor ennek hátrányait kénytelen a bőrén érezni, és valószínűleg nincs kedve nevetni a földlakók képtelen társadalmi-politikai viszonyairól szóló könyveken. Liska Tibor vitriolos stílusú esszéje azonban a két érzést együttesen váltja ki belőlünk: jóízűeket nevetünk balgaságunkon, s közben borsódzik is a hátunk őrületünk láttán. az írás ereje nem csökkent a megszületése óta eltelt majd két évtized alatt, s még az sem ártot neki, hogy végül is ez csak az első kötet befejezése, s a jó előre megírt "poén" a további kötetekre vár. Rendszeres kifejtés helyett a mű egésze azonban így is sejteti a csattanót. Egyetérthetünk az íróval, hogy önmagában is elég baj, ha a Törpék Bolygóján a ganakvó töpék kezében atomfegyeverek és környezetromboló technológiák vannak, amelyekkel sivataggá változtathatják világukat. Liska Tibor azonban egy ezeknél is nagyobb bajra hívja fel figyelmünket: arra, hogy mindmáig szabadon - sőt, általános tisztelet által övezve - kószál közöttünk "szent barmunk", a nemzeti-állami szuverenitás sérthetetlenségének mítosza. az a tévhit, hogy a világméretű együttműködés ellentétben áll a nemzeti kultúrák virágzásával, nemcsak a világ fejlődését, hanem az egyes nemzetek felemelkedését is akadályozza. Nem véletlen persze, hogy ez a korlát olyan tartósnak bizonyul. Milyen érdekek állnak fennmaradása mögött? Melyek korlátoltságunk legkínzóbb (s egyben legakcagtatóbb) tünetei? Hogyan lehetne gyógyítani e kórt? Liska Tibor ezekre a kérdésekre kíván válaszolni esszéjében.

Mutass kevesebbet