Szent István koronázási jelvényeinek eredete (dedikált)

Előszó Részlet: A XVIII. század két "érdekességet" hozott a magyar történelemtudományba. 1768-ban Sajnovits János csillagászati megfigyelések céljából a Lappföldre utazott. Utazása közben felfigyelt a magyar és a lapp nyelv bizonyos hasonlóságaira is. Ebből a nyelvészeti megfigyelésből született meg a magyar nép finnugor eredetének tana, mely a pozitivista történetírás fegyvereivel a múlt század második felében megvívott ugor-török háborúban elsöprő győzelmet aratott a romantikus történelemfelfogás, a magyarság hun-török rokonságának elmélete felett. Az ugor-pártiak egyedül a nyelvrokonságra támaszkodtak. Már akkor - és azóta is - nézeteik igazsága ellen szóltak az antropológia, a néprajz, a népkutatás, a magyar írott krónikás hagyomány és az ezt kiegészítő nyugati és bizánci kutfők. A társtudományok ellenkező eredményeit kikapcsolta az a szemlélet, hogy a történettudomány mindent felülbírálhat, mert a régészet, az antropológia, a néprajz mind csak kiszolgáló segédtudományai. A pozitivizmusból pedig az következett, hogy csak olyan adatot volt kötelező komolyan venni, mely írásos volt és a vizsgált korból származott. Ezzel a szemlélettel eleve utólagos kitalálmánynak lehetett minősíteni a magyar krónikás hagyomány őstörténeti részeit. Az ezeket kiegészítő és részben igazoló külföldi krónikák és a magyar krónikák elemzésére pedig kialakították a "magyarázzuk meg, hogy miért nem lehet igaz" szempontú forrás-kritikát. Ez alkalmas volt arra, hogy hihetetlenné tegye az írásos magyar őstörténeti hagyomány egészét. Csak a legutóbbi idők antropológiai felfedezései lesznek olyan hatással, hogy ezek következtében az antropológiai, zenei, népművészeti és régészeti "származásunk" is elnyerje méltó értékelését. Ebben az új megvilágításban az ugor-magyar nyelvrokonság tényére más magyarázatot kell majd adni.

Mutass kevesebbet