Szent István-vándorlás az Országos Kék-túra mentén

Ez a könyv melléktermék. No, nem a Magyar Televízióban futó Szent István vándorlás című film-sorozat melléktermékeként értelmezem elsősorban, hanem életem, gondolkodásom, természethez való viszonyom hatvan éves gyakorlatának melléktermékeként. Szerencsére volt olyan apám, voltak olyan tanáraim és barátaim, akik megtanítottak, pontosabban akikkel volt módomban megtanulni és megérezni a természetben való fürdés örömét. A természetjárást sohasem csak a fizikai mozgás Önmagában is öröm szerző voltáért szerettem, hanem mert korán megéreztem hogy egy harapni valóan zöld réten való heverészés közben milyen parányi vagyok Isten szabad ege alatt, és korán megéreztem, hogy lélekben egy szelíd-ívű völgyfő puha . hullámzású lombheverőjére is végignyújtózhatom, mert óriás vagyok. Már gyerekkoromban megéreztem, hogy mily nagyszerű érzés, ha belefeledkezve a környező világba hagyom magam körülöleltetni a természet ezernyi karjával. Ezt én apámnak, tanáraimnak, turista társaimnak és Trangos néninek, a szilvásváradi menedékház hajdani fehér hajú kedves öreganyóka gondnokának köszönhetem. Később aztán elolvastam és megtanultam, hogy a nagy turista ősök: Téry Ödön, Thirring Gusztáv és a többiek hittel vallották a természetjárásban nem a cél, hanem az oda vezető út a fontos. Az odavezető út, mely nem csak az izmok gyarapodását, de a szellem, a lélek, a morál, a hit gazdagodását is kell, hogy jelentse. Tanítómestereimet követve e könyv - egy sorozat első kötete - is azt szolgálja, hogy minél többen induljanak el a Kék-országúton, s hogy minél többen tudjanak látni, hallani, gyarapodni. Különösen kívánom ezt a mai fiatalságnak, hogy ötven év múlva is legyen, aki fontosnak tartja majd újra írni ezt a könyvet, mint ahogyan én is fontosnak tartottam dr. Thirring Gusztáv és dr. Vigyázó János után hetven évvel papírra vetni az általam fontosnak tartott apróságokat is egy útikalauzban. A Szent István vándorlás 1938-ban a nemzeti összetartozás érzésének ébresztését kívánta elérni. E feladat soha sem érhet véget. Az iskolában kapott tudásesszenciákat csak az országot gyalogosan bejárva, egy-egy helyen hosszasan guggolva lehet igazán megérteni, magunkévá tenni, s ráadásul csak így lehet az emberekhez, a természethez, a történelmünkhöz, kulturális örökségünkhöz sok ezernyi érzelmi szállal hozzá kötni. Ajánlásomban Csenge unokámnak, s mindenki unokájának ajánlom e könyvet, hogy lehetőleg mind többen tudják: hol is vannak otthon e világban.

Mutass kevesebbet