Szerelem a halál árnyékában

Nézd Evy - hadarta William - elfogadtam az amerikai kiküldetést. Egy év. Tudod, mit jelent ez nekem. Olyan lap, mint az Australian Weekly News tudósítójának lenni Amerikában, igen megtisztelő feladat egy fiatal újságíró számára. Nem vitás, hogy el kell fogadnom. - Nem vagyok olyan önző, mint a férfiak többsége - folytatta - nem akarlak a távolból is magamhoz láncolni. Én csak úgy tudlak szeretni, ha te szabad akaratodból tartozol hozzám. Nem tudom elviselni még a gondolatát sem annak, hogy neked miattam lelkiismeretfurdalásod legyen, ha elmész valakivel egy koncertre, színházba vagy partyra, esetleg weekendre. - Miféle koncertre, vagy weekendre - gondolta magában Evelyne - mikor szanatóriumban leszek. Miért nem mondod, hogy te akarsz partykra, színházba járni másokkal? Hangosan azonban csak ennyit kérdezett: - Beszéltél a professzorral? Mit mondott? - Oh, semmi különöset, semmi olyat, amit neked is el nem mondott volna. Apró kis beszűrődés - mondta gyorsan, túl gyorsan is, William - nem mondta éppen, hogy semmiség, azt semmiképpen sem, de egy kis pihenés, gyógyszerezés. Egy fél év múlva elfelejted az egészet. Annyi minden történhet egy év alatt, ha most meg is fogadnánk egymásnak, hogy senkivel sem találkozunk, egymás nélkül nem járunk sehova, ez tulajdonképpen nem lenne más,mint képmutatás, és a zsarnokság valamilyen burkolt formája...

Mutass kevesebbet