Szerelem a Mahlstadti Gyermek idején

Egy szép napon csak úgy megjelenik a nagy Gyermek. Tekintetét alázatosan a földre süti, bőrét hegek borítják. A város lakói napközben köréje gyűlnek, koncerteket és felolvasásokat tartanak. Éjjel pedig verik: ököllel bottal és lánccal ütlegelik a soha meg nem száradó agyagból készült szobrot: a Mahlstadti Gyermek-et. A szobrász ugyanis rájuk hagyta a befejezést: azt a feladatot kapták, hogy a szobrot a "gyermek általánosan tökéletesnek érzett formájába hozzák''. A városlakókat kezdetben művészi hevület hajtja, később saját dühük zarándokaként térnek vissza, és ütlegelés közben mindinkább elveszítik önuralmukat - sőt majdnem az eszüket is. Ezzel a kötetével a Lipcsei Könyvvásár tavalyi díját nyerte el az alig harmincéves szerző, a kortárs osztrák irodalom vadonatúj zsenije, akinek a kritika egyöntetűen nagy jövőt jósol. Setz minden elbeszéléséből kivillan valami - hol csak groteszk, hol egyenesen hátborzongató - képtelenség. Egy különösen fertőző nyavalya, egy önként ketrecbe vonuló hitves, rituális mérleg az udvaron, botrány a halottaskamrában, hulla a szőnyeg alatt... Az osztrák Gemütlichkeit rendezett idilljébe burkolt apokalipszisnek nagyon is megvan a hagyománya a gyerekként elrabolt Natascha Kampusch vagy a vérfertőző apaszörny, Josef Fritzl - és persze Thomas Bernhard - hazájában. Mégis nehéz megcímkézni, mit is csinál voltaképpen, és mivel nyűgözi le az olvasót Clemens J. Setz. Egy bizonyos: magával ragadó könyvet írt.

Mutass kevesebbet