
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Borítója kissé kopottas, enyhén megfakult. Előzéklapjai mentén a ragasztás sérült, a táblák kötése laza. Lapélei halványan foltosak.
28
hűségpont
Hogy működik az alku?
Pierre Benoit. Szerelmes ellenségek. [Budapest], [192?]. Genius Kiadás (Kunossy Grafikai Műintézet Rt.). 275, [1]. Ford. Komlós Aladár. Egészvászon. / Részlet a kötetből: "Nevem Pierre Dumaine. Mi voltam, mit csináltam a háboru előtt? Nem fontos. Ami azóta történt, mással is megeshetett volna. Ezért is merek róla beszélni. Az emberek általában a kelleténél többet foglalkoznak azzal, ami rendkivüli. A mozgósitás nyolcmillió franciát ért: ennek a nyolc milliónak irok. Bármelyikük átmehetett volna azon, amin én. Egyesek át is mentek, s ugyanugy cselekedtek, ahogy jómagam, hiszen nem vagyok szörnyeteg. Mindig azt tettem, amit parancsoltak. Azon a napon vonultam be az ezredemhez, amelyikre előirták. Mikor azt mondták, meneteljek, meneteltem. Mikor azt mondták, lőjjek, lőttem. Azon az őszi reggelen, amelyen századom kénytelen volt megadni magát - egy szakadékban, az Aisne északi folyásánál bekeritettek bennünket -, nem én emeltem fel először a kezem. Nem is gondoltam ilyesmire. Nem mertem volna. De ha az ember bajtársai megadják magukat, épp ugy nem hagyhatja cserben őket, mint ha megöletik magukat Egyik esetben hősök vagyunk. A másikban foglyok. A fogság! Mily nehéz önmagunkról beszélnünk! Már most érzem ezt, mikor pedig csak egy szám vagyok száz más fogoly között, akiket a szász dragonyosok sorba állitanak. Mennyivel kinosabb lesz a feladatom, mikor a részletekre kerül majd a sor, mikor nem egy csoportról lesz már szó, hanem rólam magamról! Majd elválik. Mégis belefogtam az irásba, mert ugy érzem, valami homályos erő ösztökél. Nem kellene hajtanom a szavára?... Mit tehetek mást! Most is engedelmeskedem. Irok, mint ahogy valaha meneteltem; mint ahogy valaha lőttem.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Genius Kiadás |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kunossy Grafikai Műintézet Rt. |
| Kötés típusa: | fűzött egészvászon |
| Terjedelem: | 275 |
| Fordítók: | Komlós Aladár |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről