Szerelmetes barátaim

Letűnt évtizedek úrinőeszménye volt a lefüggönyözött szobákban kóválygó, gyengéd mozdulattal az ablaknak támaszkodó, szép szomorú asszony, akinek munkába járnia nem illik - el tudja tartani a férje! -, nem avatkozhat a háztartásba, gyermekei nevelésébe - azért van a személyzet! -, végül is kevesebb életteret engedélyezett számára az etikett, mint egy ölebnek. De mi történik akkor, ha egy önálló, cselekvésre és hasznos életre termett, ízig-vérig mai nőt erre az anakronisztikus létformára kényszerítenek a körülmények? Erre keres választ új regényében Kende Sándor. A regény hősnője még gyerekfővel beleszeret egy építésznek készülő, nagyon tehetséges, de magánéletében határozatlan, szüleinek kiszolgáltatott fiatalemberbe. Amikor a család Rómába disszidál, a lány is követi őket, felesége lesz a fiúnak, mert hisz abban, hogy az nélküle nem tudná végrehajtani életprogramját, és nem tudna elszakadni szülei zsarnoki befolyásától sem. Egyhangú, idegőrlő küzdelem kezdődik a fiatalasszony és a szülők között a fiúért, illetve a férjért, s ebben a küzdelemben hősnőnk szinte az első pillanattól vesztes: föladta saját életét, egyéniségét, szabadságát - akkor hát minek a nevében, milyen eredményekre, energiákra támaszkodva tudná a maga ízlése és törvényei szerint alakítani közös életüket? Harapófogóba kerül, mert akár szolgálja, akár lazítja emberét, az ő személyisége csak a férfi függvénye marad.

Mutass kevesebbet