Szerencsejátékok

SZERENCSE. Bűvös fogalom, melynek pontos definiálása nem könnyű feladat. Az itt következő oldalakon nem hagyunk kétséget az olvasóban: a kártyaasztaloknál a szerencse szó egyértelműen nyereséget, örömet jelent. Ennek ellenpólusát a vesztes képviseli bánatával, szerencsétlenségével. A kártyajátékok hat évszázados európai történetében a társadalom - egyházi és világi hatóságok által megfogalmazva - számtalanszor próbálta tilalmakkal, büntetéssel korlátozni a hazárdjátékokat. Kocka, kártya, és snóbli, mind átvészelték a kritikus időszakot. A nyerni akarás vágyának enyhítésére nem használt az átok, a törvény, sem a játékeszközök elégetése. Mellesleg együgyű dolog ártatlan papírlapokat kő- és pénzdarabokat okolni az emberi szertelenségért és ostobaságért. Olyan szabályokat betartani, melyeket elsőként az alkotó és a végrehajtó vesz semmibe, aligha lehet. A tilalmak legfeljebb arra voltak alkalmasak, hogy újabb és újabb neveken, egyre kifinomultabb módszerekkel fosztogassák egymást a játékosok. És folyt is a féktelen mulatság megállíthatatlanul, a nemesi udvarokban éppen úgy, mint az útszéli kocsmákban és a hazárd szórakozások céljára épített játékházakban. Végül az állam felismerte: ha megfékezni nem képes a szerencsejátékok burjánzását, törvényessé téve annak különféle, szolidabbnak ítélt formáit, saját vállakozásában kell hasznossá tenni a kincstár számára. XV. Lajosé az érdem, ő engedélyezte az első kaszinó működését Gévres és Carigan hercegeknek. Megjegyezzük, hogy az elődök - XIII. és XIV. Lajos - uralkodása idején is folyt a játék, de még nem az e célra fenntartott játékházakban, hanem kegyencek és udvarhölgyek palotáiban. A szerencsejátékok hazai története sem különbözik más nemzetek hasonló históriáitól. Csupán időbeli eltolódást tapasztalunk. Magyarországon a kártyajátékok a 19. században válhattak igazán népszerűvé. A századfordulóra pedig olyan mértékű szenvedély lett úrrá a arisztokraták és polgárok körében, hogy napirenden voltak a kártyabotrányok. Asszony, ló és kártya nem csak egy társadalmi réteg vesztéhez vezetett, hanem talán hozzájárult a Monarchia bukásához is. Ez volt a boldog békeévek korszaka. A következő lapokon a játékra hívás szándékával mutatjuk be az elátkozott hazárd világot. Nem kell feltétlenül ménest, földbirtokot, tehetséget és barátnőt veszíteni a kártyaasztalnál. (Mindezt meg lehet nyerni is!) Egy zártkörű összejövetelen kellemes időtöltésnek ígérkezhet a közösen választott kártyajáték. És pár száz vagy néhány ezer forintos veszteségtől (nyereségtől) sem fordul ki a sarkaiból a világ. Több dologra azonban figyelnie kell a játék vezetőjének vagy a házigazdának. Maradjon tiszta játék a szórakozás, lehetőleg olyan hangulatban, hogy a vesztesek is élménnyel távozzanak a kártyapartiról, és a játék akár rendszeresen megismételhető legyen. Látni fogjuk, hogy hasonló feltételek mellett és hosszú távon a közel azonos képességű játékosok pénzügyi helyzete alig változik. Persze vannak közöttünk antitalentumok, született vesztesek, akik mindig üres zsebbel hagyják el a játékasztalt. (Kártyáznak született nyertesek is.) És persze meghatározó az emberi tényező, mely hullámzásait lehetetlen bármilyen szabályozással, licitálási kötöttségekkel féken tartani. A veszteség enyhítésének, netán visszaszerzésének vágya sok játékost tett már tönkre.

Mutass kevesebbet