Szeretet - a kozmosz ősforrása

Ez a kötet egy párbeszédet tartalmaz Hans Peter Dürr kvantumfizikus és Raimon Panikkar vallásfilozófus között. A párbeszéd 2003-ban zajlott le mint egy különleges, egyhetes kaland. Két jelentős tudós alapos, elmélyült tudással és nagy óvatossággal próbált megfogalmazni a 21. század kezdetén egy értelmező mintát, amely kölcsönös megértést tenne lehetővé a természettudomány és a vallás között. A természettudományos forradalom elején, amikor kezdték jobban megismerni a mechanikus erőket, az égitesteket és a Földet mint a nap körül keringő (és nem fordítva) bolygót, sok fizikus szakított a kozmoszról addig érvényben lévő hagyományos keresztény világképpel. Az univerzum középpontjában lévő centrális pont, tehát egy Teremtő, a vallás részéről kívánatosnak és posztulálhatónak, eleve feltehetőnek minősült, de tudományosan nem volt bizonyítható. S noha a Föld és az emberiség metafizikus sarkpontját képezhette egy Teremtő Istennek, ez a státus nem igazolható az olyan tudományos világszemléletre hivatkozva, amelyik mind a Földet, mind a Napot csupán egy határtalan, semleges ürességben mozgó égitestnek tekinti a számtalan többi között „Engem borzongással tölt el a végtelen terek örök hallgatása"- vallja be a mélyen hívő matematikus, Blaise Pascal. A newtoni kozmoszban mennyországnak és pokolnak - mint természetes szilárd helyeknek - nem volt többé értelme.

Mutass kevesebbet