Sziddhárta

Nyugat-Európában ​sokan úgy tartják, hogy Hermann Hesse a huszadik század legnagyobb német írója. Sziddhárta című műve – melyet az első világháború után írt és Romain Rolland-nak ajánlott – ma is valódi bestseller az angolszász világban, de több millió példányban adták ki Japánban is, s ami a legérdekesebb: tizenkét különböző indiai nyelvjárásra fordították le. A keleti filozófiák örökösei tehát magukénak ismerték el az európai író „hindu regéjét”, és szívükbe fogadták Sziddhártát, német fejlődésregények hőseinek hindu fivérét. Mert akárcsak amazok – például Wilhelm Meister vagy Hans Castorp –, az ifjú bráhmana is útra kel apja házából, hogy megismerje – nem a világot, hanem tulajdon életének értelmét. Az aszkétáktól éhezni, várni és gondolkodni tanul, s megismeri a nagy Buddhát, akit nem tanításáért csodál, hanem egyéniségének kisugárzásáért. A szerelem, a gazdagság, a játékszenvedély mind-mind állomásai az életútnak, mely csak az önzetlen szeretet és a fájdalmas lemondás megtapasztalása után ér el a végső bölcsességhez – ami egyúttal az igazi boldogság. Az örök folyó partján mosolyogva szemlélődő, vénséges vén Sziddhárta egy személyben testesíti meg mindazt az értéket, amivel a keleti bölcselet és a keresztény tanítás megajándékozta az emberiséget.

Mutass kevesebbet