
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A "munkaszolgálatos" kifejezés - úgy látszott - elválaszthatatlanul összefonódott a zsidóüldözéssel, hiszen a második világháború éveiben a magyar vezérkar úgynevezett katonai segédszolgálatra, azaz munkaszolgálatra kötelezte a zsidó származású magyar férfiakat. Sorsuk - mint utóbb köztudomásúvá vált - éhezés, rabszolgamunka és nagy részük számára a biztos halál lett. ; Kevéssé ismert, hogy évekkel a háború után, 1950-ben a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának határozata alapján a Honvédelmi Minisztérium ismét bevezette a fegyvertelen katonai szolgálatot, az építőalakulatokhoz beosztottak kategóriáját. Ez az ún. "C" kategória a munkaszolgálatot jelentette, ide megint csak származás alapján kerültek azok a fiatalok, akiket az e célra létrehozott különbizottságok a népköztársaság ellenségeinek nyilvánítottak. Minthogy e rendelkezés időben egybeesik a kulákság ellen indított politikai és közigazgatási hadjárattal, a felállított "munkászászlóaljakat" - kezdetben ez volt a hivatalos nevük - zömmel kulák származású fiatalokkal töltötték fel, de bőségesen kerültek közéjük egyéb "politikailag megbízhatatlan elemek" (főként papok, valamint arisztokrata és értelmiségi családból származók). A könyv a Rákosi-féle muszosok történetét ismerteti, részletezi az ismételt szervezeti átalakítások okait. A legfőbb ok a munkásegységek alkalmazásának módosulása volt: kezdetben honvédségi laktanyák, táborok építésére, karbantartására, később nagyobb beruházások kivitelezéséhez, végül pedig földalatti bányamunkára használták fel őket. Összesen tizenhatezer fő kínlódta végig a munkaszolgálatot, amely csak 1956-ban szűnt meg. Közülük jó néhányan a könyvben közzétett visszaemlékezéseikben leírják gyötrelmeiket. A függelékként közzétett táblázatok pontos adatokkal szolgálnak a létszámról, a munkaszolgálat helyéről, valamint helyőrségi, postafiókszám szerinti és hadrendi elnevezés szerinti mutatót is közölnek. ; Fontos történeti forrásmunka. A közelmúlt magyar történelmének legsötétebb korszakába kalauzolja olvasóit.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632194829 |
|---|---|
| Kiadó: | Ég Fiai kiadó |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 296 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1919-1945 / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1945-napjainkig |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről