Szindbád hazamegy

E művében az író legkedvesebb pályatársának, Krúdy Gyulának állít emléket s vele együtt egy letűnt életformának is. Mintha csak egy Krúdy-regény született volna így, Márai stílusbravúrjának köszönhetően. A megöregedett, filléres gondokkal küzdő Szindbád utolsó napjának alig vannak eseményei. "Egy gőzfürdői látogatás, délelőtti munka a kávéházi asztalnál s csendes borozgatás a London étteremben - írja Sőtér István -, a tokaszalonna s a főtt marhahús felett azonban a prousti teáscsésze varázslata ismétlődik: ízek és emlékezések fölé egy csodálatos, mesés Magyarország látomása épül..." Szindbád, a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elindult Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szereznie. Így indul Márai legköltőibb regénye – és a legönzetlenebb is: a mesterének tartott Krúdy Gyulának állít benne emléket úgy, hogy ebben a regényben megéli és megélteti az olvasóval is a Krúdy-világot. Nem történik ugyan semmi, csak elmúlik egy élet – miközben ízeiben, színeiben és szagában föléled egy varázslatos Magyarország, egy mesés világ. Közben pedig csak gőzfürdőbe látogatunk, csöndben borozgatunk egy étteremben, tokaszalonna és főtt tányérhús fölött emlékezünk valami kimondhatatlanul szépre. Kinek ajánlja Márai ezt a művét? „Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt.”

Mutass kevesebbet