Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Színek varázsa Domanovszky Endre gobelinjei

Színek varázsa - Bertalan Vilmos - Régikönyvek
(0 vélemény)

A Szerző egyik legavatottabb ismerője a nemrég elhunyt sokoldalú művész, Domanovszky Endre alkotásainak. Domanovszky főművei a gobelinek. Ebben a kötetben az 1968 és 1973 között készült gobelinek kerülnek bemutatásra, figyelembe véve a több évtizedes alkotófolyamatot, mely a művek keletkezésével szoros összefüggésben áll. A tanulmány legfőbb erénye, hogy az életművet egységében nézi, a gobelineket be tudja ágyazni az életmű szerves fejlődésébe. Bár a Szerző célja elsősorban a kárpitok elemzése, mégis végeredményben fejlődés történetet is ad, tulajdonképpen kis monográfiát. Így a tanulmány segítségével megismerkedünk Domanovszky művészetének általános elveivel, sajátságaival, és azzal, hogy ezek a sajátságok a gobelin műfaji körülményei között hogyan érvényesülnek. Külön jelentősége a tanulmánynak, hogy a témával párhuzamosan vázolja Domanovszky egyes alkotói periódusait és ezek leglényegesebb stílusjegyeit. A gobelinekről készült 8 színes reprodukció érzékelteti a művekben felcsillanó "színek varázsá"-t.

Sorozatcím:
Műelemzés
Kiadó:
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Kiadás éve:
1977
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
ISBN:
9633360439
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
53 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 20.20cm, Magasság: 23.30cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
Képjegyzék
Disputa, 1968.
Részletek a "Disputá"-ból
Szövőnők, 1969.
Részletek a "Szövőnők"-ből
Vas megyei műemlékek. 1969.
Részletek a "Vas megyei műemlékek"-ből
Nyár. 1970.
Részletek a "Nyár"-ból
Lovak. 1971.
Részletek a "Lovak"-ból
Fonó. 1971.
Részletek a "Fonó"-ból
Jegyesek. 1972.
Részletek a "Budapest egyesítésének centenáriumá"-ból
Budapest egyesítésének centenáriuma. 1973.

Bertalan Vilmos

1911 - 1985
Bertalan Vilmos (Budapest, 1911. május 26. – Budapest, 1985. november 10.) magyar művészettörténész, muzeológus, Munkácsy-díjas (1970).

Bertalan Vilmos  további könyvei

10%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 000 Ft 900 Ft
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1956
Antikvár könyv
800 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...