Színes irodalom 10.

A felvilágosodás „MERJ GONDOLKODNI!" A felvilágosodás a polgári társadalom megteremtését előkészítő eszmerendszer, mely nagyjából a 18. századdal esett egybe. Az új világszemlélet új gondolkodói magatartást is jelentett: a józan emberi ész szabadságát, az évszázados tekintélyelvek kötöttségével szemben a gondolkodás merészségét. Az európai filozófia történetében ez a vallási kötöttségektől mentes gondolkodás hosszú történeti fejlődés eredménye. Az emberi ész erejére támaszkodó szabad vizsgálódás, a kritikai gondolkodás a reneszánszig nyúlik vissza. Később, a 16. és 17. században a természettudomány nagy felfedezései, az ipari termelés fejlődése, az angol polgári és ipari forradalom újabb ösztönzést adtak a gondolkodás szabadságának. Kopernikusz, Kepler, Galilei működése eredményeképpen az emberiség világképe, a világról alkotott felfogása gyökeresen átalakult: a geocentrikus világképet a heliocentrikus váltotta fel. Newton (nyúton; 1642-1727) angol fizikus pedig a tömegvonzás törvényének felfedezésével már az egész világegyetem működésének matematikai képletét állította fel. A felvilágosodás eszmerendszerének egyik forrása az angol filozófia volt. Az angol Bacon (békn; 1561 -1626), Locke (lok; 1632-1704) és Dávid Hume (hjum; 1711-1776) dolgozták ki az ún. empirikus ismeretelméleti módszert, felfogást Szerintük a világ tudományos megismerése az érzéki tapasztalatokon nyugszik; a tudós feladata a tapasztalati adatok ésszerű feldolgozása, az igazság próbaköve pedig a kísérlet. Az empirizmus szerint ismereteink végső forrása a tapasztalat, az érzékelés: a világ tárgyainak az ember érzékszerveire tett hatása. Módszere az indukció: az egyes adatokból a tudományos általánosí- &táshoz való eljutás. A valóság megismerésének ez az útja - természetesen - szemben áll a vallásos kinyilatkoztatáson alapuló hittel. Locke nevezetes állítása: „Nincs semmi az értelemben, ami nem volt előbb az érzékletben." ¦ Immánuel Kant (1724-1804) német filozófus 1784-ben - visszatekintve a fény századára - a „Mi a felvilágosodás?" kérdésre azt válaszolta: a felvilágosodás az ember kiszabadulása önhibájából előállt gyámoltalanságából, abból a helyzetből, hogy valaki más vezetése nélkül ne tudjon gondolkodni. Ezért lett a felvilágosodás jelszava Horatius biztatása: „Sapere aude!"(szapere aude):„Merj gondolkodni!" (Levelek első könyve 2. - Lolliushoz) A felvilágosodás egy másik kiindulópontja a racionalizmus. Az újkori racionalizmus alapelveit a francia Descartes (dékárt; 1596-1650) dolgozta ki Értekezés a módszerről (1637) című tanulmányában. Míg Bacon főleg a fizika eredményeiből indult ki, Descartes a matematikát tartotta a legtökéletesebb tudománynak. Úgy gondolta, hogy minden más tudományt is a matematika mintájára kell felépíteni. Nem tagadta ugyan a tapasztalat jelentőségét, de nem ezt tartotta az ismeretek egyetlen forrásának. Azt hirdette, hogy az értelem, a ráció ismereteink végső forrása. Felfogása szerint - szemben az empirikusokkal - a logika és a matematika alapvető fogalmai és elvei az emberekkel velük születtek, nem pedig tapasztalati eredetűek. Az empirikus indukcióval szemben Descartes-nál a dedukciónak van kiemelt jelentősége: az általánostól kell eljutni az egyes, az egyedi megismeréséhez. Descartes nyomán a felszabadult gondolkodás a legfőbb érték rangjára emelkedett a művelt emberek körében. A felvilágosítók a 18. századot „a legokosabb századnak"tartották, s azt képzelték, hogy minden társadalmi baj fő oka a tudatlanság. Ebből logikusan következik mind a tudományok lendületes fejlesztésének, mind az új tudományos ismeretek terjesztésének programja. A felvilágosodás gondolkodói az emberi ész ítélőszéke elé idéztek mindent, s ami ésszerűtlennek bizonyult, azt elvetették. Mindenekelőtt a tételes vallások dogmái, hittételei és a babonás hiedel-

Mutass kevesebbet