
(0 vélemény)
Jelenleg nincs elérhető antikvár példányunk ebből a könyvből.
Ha előjegyzi, azonnal értesítjük, amint újra kapható lesz.
Van eladó példánya? Nálunk egyszerűen értékesítheti online, akár egyetlen kötetet vagy teljes könyvgyűjteményt is felvásárolunk.
Nagyobb mennyiség esetén szakértő kollégánk díjmentesen házhoz megy.
Ez a könyv a színjáték világába visz. Olyanoknak szól, akik érdeklődnek a színházcsinálás gyakorlata iránt, színházba járnak, vagy szeretnének színházba járni. Azoknak lesz igazán érdekes, akik maguk is megpróbálkoztak már színielőadás trehozásával. Alapozó tudnivalókat, bevezető ismereteket kínál, de nem tankönyv. Olvasókönyv inkább, ami adalékokat szolgáltat - hogy kedves mesteremet, Keleti Istvánt idézzem – családi és baráti, netán iskolai „szép beszélgetésekhez”. Nem akar eladáselemző irányzatoknak megfelelni, de mindent megtesz azért, hogy hozzásegítse élményük kifejezéséhez azazt megosztani vágyókat. Kerül minden fölösleges idegen szót, de nem kerülheti el a szakszavak időnkénti használatát. Nem igényel előképzettséget, egész fiatalon is meg lehet érteni a lényegét. De reméljük, hogy lapozása közben nem unatkozik az sem, aki azért veszi kézbe, mert sokkal később jött rá, hogy érdekli a mímeléssel járó öröm, izgatja a szertartások feszültsége vagy a lassú bámészkodások birodalma.
Mutass kevesebbet
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Ajánló írásához kérjük, jelentkezzen be!