
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 250 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Ez 1964-ben történt, hat évvel azután, hogy - éppen az 1956 utáni megtorlások tetôpontján - a művész firenzei tanulmányai után, olasz barátai legnagyobb elképedésére, csomagolni kezdett s hazafelé készülôdött. A határnál gúnyosan kérdezte a katona: - Nocsak, visszajött? Hát Nyugaton sem fonják kolbászból a kerítést? Az ifjú művészben, makacs, büszke székelyek ivadékában fölforrt a vér: - Nem, nem kolbászból, hanem aranyból! Csakhogy nekem itt a hazám! A katona értetlenül és ellenségesen nézett, majd darabokra tépte a firenzei szépművészeti akadémia oklevelét. - Erre itthon úgyse lesz szüksége - mondta. Szerencsére nem lett igaza. Szinte Gábor festôművészt Erdély, Magyarország és Olaszország aurája lenyűgözô művekre ihlette. Vásznai varázslatos erdélyi és délszaki tájakat idéznek, más képei pedig újraértelmezik a magyar történelem egy-egy megrázó pillanatát: egyszerre intimek és közéletiek. De a polihisztor művész, mintegy hetven önálló kiállítása mellett, csinált mozaikokat, faintarziát és üvegfalakat is. Most éppen Rákoshegyen készül "bevenni" Franciaországot: a saint-simoni templom freskóit tervezi. E tájon született ugyanis Gerard d'Aurillac, a késôbbi II. Szilveszter pápa. Tôle kapta a koronáját Szent István királyunk. S ennek emlékére e korona fô zománcképe, a Trónoló Krisztus háromméteres nagyságban fölkerül a francia templom apszisára. A művész talán e pillanatban is dolgozik, hiszen 2004. augusztus 20-ára kész kell lennie, hogy aztán állam- és egyházfôk részvételével fölavathassák a művet. S hogy e mű, az immár részben "magyarrá" is lett templom falán, francia földön mondja el az egyesült Európa ezer évvel ezelôtti álmát, s benne a magyar szent korona történetét. Miközben a művész ezen dolgozik, megjelent ki tudja hányadik művészettörténeti könyve. Mert Szinte Gábor, mint sok más festô, jól forgatja a tollat. Tanulmányai, könyvei mindig valami új, meghökkentô oldalát mutatják azoknak a dolgoknak, amelyekrôl azt gondoljuk, hogy ismerjük ôket, legyen szó akár a Millenniumi emlékműrôl, a szent koronáról, Benczúr képeirôl vagy éppen Firenze, Róma műemlékeirôl. Nem véletlen, hogy évtizedeken keresztül művészettörténetet tanított a Képzôművészeti és a Színművészeti Egyetemen. A tudós-tanárság mibenlétét még Cs. Szabó Lászlótól leshette el, akinek - miközben festeni tanult ugyanazon a fôiskolán - tanársegéde lett az irodalmi tanszéken. Így oldódott föl a gyerek Szinte Gábor dilemmája: író legyen-e vagy festô. A Színházi lexikon is jegyzi a nevét: több mint száz darab díszleteit tervezte a Madáchban és a Vígszínházban, Várkonyival, Ádám Ottóval, Kazimirrel. Kérdezhetné az ember, hogy kerül a tudós művész-tanár a bohém színivilágba. A bohém szó nem jelent mást, mint hogy cseh – mondja rigorózusan Szinte tanár úr. - Azt meg bizton állíthatom, hogy a színház ugyanolyan szigorúan szervezett, nagy koncentrációt és kitartást igénylô munka, mint bármely más elmélyült értelmiségi tevékenység.- Szinte Gábor egész életében a nehezebb úton járt: folyton szembe ment a divattal, az aktuális politikai irányzatokkal, hiszen mindig a mögöttes motívumokat, a rejtett jelentéseket firtatta, s mondta ki akkor is, amikor hasznosabb lett volna hallgatnia. Ezért aztán sosem lett fölkapott, a hatalom által futtatott festô. Csak jó. Csak elgondolkodtató. Csak fölemelô műveket alkotó. Egyik monográfusa, Szíj Rezsô írja róla: "Szabad lélek, független gondolkodó. Ilyennek született, ilyenné formálták a körülmények, ilyenné alakította magát tudatosan is, függetlenül attól, mikor, milyen közegben élt és dolgozott. Emberi és művészi magatartását két szóban lehetne összefoglalni: nemesség és komolyság." Szinte Gábor tavaly volt 75 éves. Isten éltesse sokáig, Tanár úr!
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963956852X |
|---|---|
| Kiadó: | Kairosz Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Text-Print Nyomdaipari Kft. |
| Borítótervezők: | Gregor László |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 150 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 19.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Művészetek / Festészet / Életrajzok / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről