Szkuljani temető

A kritikusok már-már kimerült alkotónak ítélték Katajevet, amikor a hetvenedik évén túl lévő író új művekkel jelentkezett - és a szovjet próza nagy megújhodásának éveiben, a 60-as évek második felében ismét reflektorfénybe került Szentkút és Gyógyír a feledésre című köteteivel. Ezek nem szoríthatók be sem a regény, sem a tanulmány, sem a memoár szűken értelmezett műfaji keretei közé. Igazi szépprózává nemesített írói önvallomások ezek, számvetések a tovatűnő évekkel. A nagy író pályájának ezt az új vonulatát folytatja a Szkuljani temető is. Főszereplői: a hivatásos katona dédapa és nagyapa, s az ő naplójukat fölfedező, a katonai pályától idejekorán elbúcsúzó unoka, maga az író. A naplóból a múlt század második felének orosz történelmét is megismeri az olvasó, de többet is kap ennél: emberi sorsokat. A családi krónika pompásan ábrázolt, jellemzett hősei parancsokat végrehajtó katonák, de ők is mindennapos gondokban élik meg a történelmet: társakat, barátokat keresnek, házasodnak, gyermekeket nemzenek, keresztelnek és temetnek. Katajev a múlt mindennapjait fölfedezve, ezekre olykor líraian, olykor humorral, másutt súlyos történelmi-társadalmi gondolatokkal reflektálva arra keres választ, hogy hol a helyünk, mi a dolgunk a történelemben, hogyan formálja közös sorsunkat a tudatunkban egyesülő múlt és jelen.

Mutass kevesebbet