Szókratész daimónja

„…Nem ​is annyira a bűn, mint inkább a büntetés késlekedése teszi erőtlenné és reménytvesztetté azt, akit igazságtalanság ért, ugyanakkor viszont növeli a gazember merészségét és arcátlanságát. Ezzel szemben, ha a vakmerő gonosztettek azonnal elnyerték büntetésüket, megakadályoznák a kitervelt gazságok elkövetését, s a lehető legnagyobb vigasztalást jelentenék azoknak, akiket sérelem ért…” – mondja Az isteni büntetés késlekedéséről szóló plutarkhoszi dialógus egyik szereplője, s fejtegetésével izgalmas gondolatsort indít el a jelenlevő társaság valamennyi tagjában, éppúgy, mint napjaink olvasójában. A vélemények cseréje, ütköztetése nemcsak vallásfilozófiai fejtegetésekre ad alkalmat, hanem olyan színes mítoszok elbeszélésére is, amelyek alapján fogalmat alkothatunk arról, hogyan képzelte az Apollón papjaként is tevékenykedő, neves ókori író, Plutarkhosz és köre a lélek újjászületésének kérdését, milyen szerepet tulajdonítottak a „tisztulás” különböző fokozatain túljutó, végül átlátszóvá ragyogóvá lényegülő daimónoknak, „akik” egy mítikus távoli szigeten vagy éppen a Hold felszínén lelnek honra, ám az arra fogékony és érdemes embereket, mint belső lelkiismereti hang, irányítják. A nagy ógörög bölcselőt, Szókratészt is mindig daimónja irányította; nem véletlen tehát, hogy a kései filozfusok szívesen választják vitatémául a daimónok vagy éppen a Szókratész daimónja kérdést. Plutarkhoszt a magyar olvasók eddig elsősorban a Párhuzamos életrajzok nagyszerű szerzőjeként ismerték. Kötetük a görög vallásfilozófia sokszínű tudósaként mutatja be.

Mutass kevesebbet