Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Szókratész egyháztörténete

Szókratész egyháztörténete - Vanyó László - Régikönyvek
Szókratész egyháztörténete - Régikönyvek Szókratész egyháztörténete - Régikönyvek Szókratész egyháztörténete - Régikönyvek Szókratész egyháztörténete - Régikönyvek
(0 vélemény)

Sorozatunk IX. köteteként adjuk közre Szókratész Egyháztörténetét, mely az ókeresztény korra vonatkozó történeti forrásanyagként Euszobiosz Egyháztörténete folytatásának tekinthető, mint erre Szókratész műve elején maga is céloz. A caesareai püspök műve Nagy Konstantin korával zárul, és ezzel a korszakkal kezdi munkáját a konstantinápolyi ügyvéd és történetíró, Szókratész. Műve az V. század első negyedéig tárgyalja az egyház történetét. A korszak másik történetírója Szózomenosz. Választásunk azért esett Szokratész művére, mert noha Szózomenosz több dokumentumot dolgozott be Egyháztörténetébe, kevésbé volt kritikus az anyag megválogatásában, mint kortársa. Az utókor többre értékeli Szókratész történeti művét. Remélhetőleg sor kerül majd további egyáztörténeti művek publikálására is, Evagriosz és Theodorétosz munkáinak kiadására, sőt még a korai szerzetesség történelmével foglalkozó írások kiadására is, esetleg az egyháztörténelmet ellenkező oldalról szemlélő eretnek szerzők munkáinak kiadására.

Sorozatcím:
Ókeresztény Írók 9
Fordítók:
Baán István
Kiadó:
Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója
Kiadás éve:
1984
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Franklin Nyomda
ISBN:
9633602874
Kötés típusa:
műbőr
Terjedelem:
598
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.50cm, Magasság: 18.50cm
Kategória:
Előszó 25
Bevezetés 27

SZÓKRATÉSZ SZKHOLASZTIKOSZ
EGYHÁZTÖRTÉNETE

I. KÖNYV

1. A könyv előszava 35
2. Hogyan jutott Constantinus császár arra a gondo-
latra, hogy kereszténnyé legyen > 36
3. Amíg Constantinus gyarapította a keresztények
javait, közben I -ici nius társcsászár üldözte a keresz-
tényeket 38
4. Háború tört ki Constantinus és Licinius között
a keresztények miatt 39
5. Áriusz vitába szállt Alexandrosz püspökkel 39
6. A vitából kifolyólag meghasonlás támadt az egy-
házban, Alexandriai Alexandrosz pedig lefokozta
Áriuszt és követőit 40
7. Constantinus császárt elszomorította az egyházak-
ban támadt zavar, ezért elküldte Alexandriába
Hispániai Hosiust, és egyetértésre intette a püspö-,
köt és Áriuszt 47


8. A bithiiniai Nikaiában tartott zsinat és az ott kihir-
detett hitvallás 51
9. .A zsinat levele arról, milyen kérdésekről is döntött,
és hogyan tette le Áriuszt és elvbarátait 61
10. Akeszioszt, a novatiánusok püspökét is meghívta
a zsinatra a császár 74
I L Paphnutiosz püspök 75
12. Szpüridón ciprusi püspök 76
13. Eutükhianosz szerzetes 77
14. Nikomédeiai Euszebioszt és Nikaiai Theogniszt
száműzték, mert egyetértettek Ariusszal, később
azonban, amikor bűnbánó levelet küldtek és egyet-
értésüket nyilvánították a hitvallással, visszakap-
ták széküket 80
15. Amikor a zsinat után meghalt Alexandrosz,
Athanásziosz lett a püspök 81
16. Constantinus császár kibővítette az egykori
Büzan dont, és Constantinus városának (Konstanti-
nápolynak) nevezte el 82
17. Ilona, a császár anyja Jeruzsálemben felkutatta
Krisztus keresztjét, és templomot épített 83
18. Constantinus császár is egyrészt kiirtotta a pogány-
ság babonáit, másrészt pedig sok templomot emelt
különböző helyeken 86
19. Hogyan lettek kereszténnyé Constantinus idején
az India legbensejében élő népek ? 88
20. Hogyan lettek kereszténnyé az ibérek? 91
2 L A ntóniosz szerzetes 94
22. Mánész, a manicheusok eretnekségének vezére
Honnan ered ez a szekta? 94
23. Nikomécleiai Euszebiosz és Nikaiai Theognisz
újból felbátorodtak, és arra törekedtek, hogy elfer-
ditsék a nikaiai hitet, ezért cselt vetettek Athaná-
sziosznak 97
24. Az Antiochiában tartott zsinaton letették Euszta-


thiosz antiochiai püspököt. Emiatt akkora lázadás
tört ki, hogy kis híján lerombolták a várost 99
25. A pap, aki azon fáradozott, hogy visszahívják
Áriuszt 100
26. A száműzetésből visszatért Áriusz.bűnbá.nó levelet
nyújtott át a császárnak, és azt színlelte, hogy elfo-
gadja a nikaiai hitet 102
27. Amikor .Áriusz a császár parancsára Alexandriába
ment és Athanásziosz nem fogadta be, Euszebio-
szék különféle vádakat emeltek ellene a császárnál 103
28. A császár intézkedett, hogy tartsanak püspöki zsi-
natot Türoszban az Athanásziosz ellen felhozott
váciak ügyében 107
29. Arszeniosz keze, amelyről azt mondják, hogy le-
vágták 107
30. Amikor Athanászioszt ártatlannak találták, vádlói
elmenekültek 109
31. Amikor a püspökök nem fogadták el Athanásziosz-
nak a második vádpont ellen felhozott védekezését,
Athanásziosz a császárhoz folyamodott 109
32. Athanásziosz eltávozása utána zsinaton részt vevők
megszavazták letételét 110
33. A zsinat Türoszból Jeruzsálembe jött, és amikor az
„új Jeruzsálem" felszentelését ünnepelték, vissza-
vették Áriusz követőit a közösségbe 111
34. A császár levélben magához kérette a zsinatot,
hogy az ő színe előtt vizsgálják meg pontosan
Athanásziosz ügyét 112
35. Amikor a zsinat nem jött el a császárhoz,. Euszebio-
l
tőzött, visszatartja az Alexandriából Konstanti-
nápolyba útnak indítandó gabonát. Ez annyira li j
felingerelte a császárt, hogy emiatt száműzetésbe
küldte Athanászioszt, Galliát jelölve ki számára
lakóhelyül 114


Vanyó László

1942 - 2003
Vanyó László (Bódvaszilas, Abaúj-Torna vármegye, 1942. február 11. – Budapest, 2003. augusztus 3.) áldozópap, egyetemi tanár.

Vanyó László  további könyvei

Apostoli atyák - Vanyó László - Régikönyvek
30%
7 000 Ft 4 900 Ft (30%)
Antikvár könyv
Az ókeresztény egyház és irodalma - Vanyó László - Régikönyvek
20%
7 500 Ft 6 000 Ft (20%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...