Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében

Wesselényi Miklós majd másfél évszázada magyar, később német nyelven megjelent röpiratát a Gál István által sajtó alá rendezett kolozsvári centenáris kiadás után most veheti újra kézbe a magyar olvasó. Azt a könyvet, amely az orosz birodalom terjeszkedésére figyelmeztette kortársait. Arra, hogy a szláv nemzetiségek alkotmányos nemzeti törekvéseit kihasználó barbár expanzió igazi ellenszere csak az alkotmányos szabadság lehet. Ez Magyarországon és Erdélyben a jogkiterjesztő asszimiláció érvényesítését, a Habsburg Birodalomban az államszerkezet nemzeti föderatív alapra helyezését, az európai hatalmi egyensúlynak pedig a civilizáció és az alkotmányosság követelményeihez közelítését s e normák vállalását és védelmét követeli meg. Wesselényi Miklós röpirata, miként egy évtizeddel korábbi műve, a Balítéletekről is a magyar liberalizmus fő vonulatának, a Wesselényi-, Deák-, Kossuth-féle liberális és nacionalista irányzatnak alapműve. Olyan alapmű, amely liberalizmus és nacionalizmus, szabadság és nemzet elsősorban közép- és kelet-európai (német, osztrák, magyar, cseh és lengyel) szintézis kísérletei között, de Észak- és Dél-Európa (ír, norvég, finn, olasz és görög korabeli liberalizmusainak nacionalizmusainak szellemi és politikai teljesítményeivel összevetve is kimagasló és figyelemreméltó. Másfelől a nyugat-európai közvéleményt az oroszországi közállapotokról felvilágosító Oroszországi levelek-hez, Custine márki 1839-es beszámolójához (Tocqueville Amerika-könyvének ellenpárjához) viszonyíthatjuk Wesselényi röpiratát. A magyar olvasó nem fog csodálkozni azon, hogy az utóbbi negyvenöt évben nem vehette kézbe a könyvet. De - tegyük hozzá - nemcsak az önmagát baloldalinak kinevezett gyarmati diktatúra idején volt tabu Wesselényinek az orosz terjeszkedés veszedelmét taglaló írása. A dualizmus és a Horthy-korszak idején sem számított persona gratának az, akit Kazinczy már ifjúként a "Princeps Iuventutis Hungaricae" elnevezéssel tisztelt meg, és szerepe, írásai (néhány romantikus pózzá merevített gesztust leszámítva, melyek a "zsibói bölény" fiai és az "árvízi hajós" kifejezésekhez kötődtek) nem voltak jelen a köztudatban. Nem, hiszen a magyar liberalizmus hagyományát és értékvilágát mindinkább az antiliberális konzervativizmus jegyében ítélte meg és értelmezte a történettudomány és a publicisztika, s ez a felfogás a két világháború között már-már kizárólagossá vált.

Mutass kevesebbet