Sztálin

Ki ​volt Sztálin? Lángelméjű vezér avagy – mint Trockij állította – a „forradalom sírásója”. Sztálin „működésének” egyre több tárgyi bizonyítéka kerül napvilágra (árulkodó dokumentumoktól tömegsírokig), életművének ugyanakkor elvitathatatlan végeredménye a megnyert világháború és hazájának világhatalommá fejlesztése. Sztálinról, az emberről – feltehetőleg autentikus források hiányában – csak mozaikokat kapunk a könyvből, a legtöbbet még gyermek- és ifjúkoráról. A későbbiekben külön fejezetet szentelnek a Sztálin-jelenség személyi jegyeinek amely azonban terjedelmileg nyúlfarknyi és tartalmilag sem a mű kiemelkedő része. Mindennek ellenére részletes kép rajzolódik ki a forradalom után hirtelen magasba ívelő Sztálin-karrierről. Az értelmiségi típusú forradalmárokkal szemben Sztálin a szervező forradalmár típusát személyesítette meg, akinek szervező zsenije az apparátus építésében teljesedett ki és aki természetesen az általa megszervezett pozíciókat magának tartotta meg. A létrejött apparátusok továbbépítésével később apránként felmorzsolta a demokráciát és az apparátusba saját embereit ültette. Ellenlábasait pedig, elsőként a régi lenini gárdát, Lenin munka- és fegyvertársait a nagy kirakatperekkel és az azokat követő tisztogatásokkal elpusztította. A könyv részletesen ismerteti a terrorhullámok masinériáját, éppúgy mint Sztálin ügybuzgó és hűséges munkatársainak (Molotov, Berija, Visinszkij, Kaganovics és Zsdanov) viselt dolgait. Szól Sztálin háborús szerepéről, felelősségéről és karizmatikus hatásáról, valamint a háború utáni újabb terrorpszichózisról (az írók és művészek elleni zsdanovi kirohanások, a „leningrádi-ügy” hátteréről). A könyv utolsó fejezete a sztálinizmus mérlegét megvonva magvas tanulságot is kínál.

Mutass kevesebbet